2020. szeptember 21.
Csak négy esetben avatkozik be a videóbíró
A Bajnokok Ligája playoff-körében az UEFA alkalmazni fogja a játékvezetők munkáját segítő VAR-t.

Mint ismert, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a Dinamo Zagreb 2-1-es legyőzésével kiharcolta a Bajnokok Ligája playoff-körében való szereplés jogát, ahol a norvég aranyérmes Molde lesz az ellenfél.

Az UEFA előírásai szerint a selejtezősorozat eddigi párharcaiban nem volt lehetőség a videóbíró technológia, azaz a VAR használatára, azonban a playoff-ban már alkalmazhatják a játékvezetők a kétes szituációk vizsgálatára.

A topbajnokságokban több helyen láthattuk, hogy egy központi stúdióban kap helyet a videóbíró, azonban ez a Bajnokok Ligájában másképp van.
- A Bajnokok Ligájában más a helyzet, mint amit eddig láthattunk egy átlagos bajnoki forduló alatt. Az UEFA-nak több busz áll rendelkezésére, ezek pedig a videóbíró bevezetése óta rendszerint a stadionon belül helyezkednek el. Itt állítják fel a VAR-nak szánt stúdiót, tehát egy ilyen mérkőzésen nincs konkrét központ. A stúdióban ülők az egész találkozót figyelemmel kísérik, de csak négy esetben avatkozhatnak közbe – mondta Szabó Zsolt, korábbi FIFA játékvezető.

A négy ilyen eset közé tartozik a mérkőzésen esett gólok alapos vizsgálata: a labdaszerzéstől egészen az akció befejezéséig visszanézik a támadást, annak érdekében, hogy csak és kizárólag szabályos gólt adjanak meg.
- Egy gól esetében a labdaszerzéstől kezdve többször újranézik a támadás menetét, hogy történt-e olyan szabálytalanság - akár a pálya másik részén - ami a védekező csapat kárára történt. Ilyen lehet például, ha a bal oldalon futó támadás közben a pálya másik részén az egyik csatár visszahúzza a védőjét, a labda pedig pont az ő területére érkezik. Ebben az esetben a gólt visszavonják és a védőcsapat végezhet el szabadrúgást. De itt azt is figyelik, hogy a labda teljesen áthaladt-e a gólvonalon, de ez már a gólvonaltechnológiára tartozik.

A négy között szerepel még a tizenhatoson belül történő szabálytalanságok, illetve azok valódisága és súlyossága. A harmadik komoly, meccset befolyásoló tényező, hogy melyik játékos kapott sárgalapos figyelmeztetést, vagy piros lapot.
- Egy tömegjelenetnél nincs könnyű dolga egyetlen játékvezetőnek sem. Nem egyszerű szemmel tartani, hogy pontosan mi is történik egy-egy ilyen szituációban, így az is könnyen előfordulhat, hogy rossz embernek mutat fel sárga lapot. Ilyenkor a videóbíró többször is megnézi az adott jelenetet és a játékvezető fülére szól, hogy mondjuk nem a nyolcas, hanem a hatos játékost kellett volna figyelmeztetni – magyarázza Szabó Zsolt.

A negyedik ilyen tényező a közvetlen piroslapos szituáció. Szabó Zsolt elmondta, hogy a játékvezető nem láthat minden szabálytalanságot és ilyenkor lép életbe a videóbíró.
- Vannak esetek, amikor a játékvezető követi a labda útját, követi a támadást, de a háta mögött történik valami. Mivel a játékvezető a pálya másik felén van, lehet, hogy ebből nem sok mindent érzékel, de a videóbíró követte végig az eseményeket, így a fülére szólnak, hogy mi is történt. Ilyenkor a pálya szélén felállított monitoron visszanézheti a szituációt és leküldheti a pályáról a szabálytalankodó felet. Kiemelendő, hogy második sárga lapos szituációt - annak ellenére, hogy annak is piros lap lenne a vége - nem néz vissza a játékvezető.

Egy mérkőzés alatt sok kérdőjeles szituáció adódhat, de a játékosok és a kispadon lévő stábtagok sem kérhetik, hogy az adott történéseket a játékvezető nézze vissza, sőt ez reklamálásnak számít, ami sárga lapot jelenthet.
- Természetes, hogy abban a felfokozott állapotban a játékosok szeretnék, ha a bíró visszanézné a szituációt, de ezt sem ők, sem pedig a kispadon lévők nem kérhetik. A szituáció visszanézéséről kizárólag a videóbíró és a játékvezető dönthet.

A helyzetek többségében a játékvezetőnek kell döntenie, de van, amikor a VAR mondja ki az utolsó szót:
- A helyzetek nagy részében a játékvezető kezében van a döntési jog: ilyen lehet egy tizenegyesszituáció vagy egy szabálytalanság súlyosságának (és egyben egy kiállítás) kérdése. Viszont vannak olyan esetek, amikor a videóbíró mondja ki az utolsó szót. Ez rendszerint olyan helyzetekben történik meg, amikor azt kell vizsgálni, hogy a labda kint volt-e vagy bent, illetve, hogy egy szabálytalanság a tizenhatoson belül történt, vagy épp azon kívül történt.

Fontos kiemelni, hogy a VAR csak nyilvánvaló hiba esetén avatkozik be. Előfordulhat olyan is, amikor a játékvezető látott egy esetet a büntetőterületen belül, és eldöntötte, hogy az "nem ér" büntetőt, ilyenkor kommunikál a VAR-al, és jelzi, hogy nem fogja visszanézni, mert egyértelműen látta a szituációt.

Cikkajánló

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

Dibusszal és Vargával győzte le Koszovót a válogatott

Dibusz Dénes kezdőként, Varga Barnabás csereként játszott a Puskás Arénában 2-0-ra megnyert meccsen.

Köszönünk mindent, Toki!

Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa, három UEL- és egy BL-csoportkör után Tokmac Nguen távozik az FTC-től.

„Dénes a legkiválóbb magyar csapat kapusa”

Marco Rossi a Koszovó elleni mérkőzés előtt beszélt várakozásairól és Dibusz Dénesről is.

Mezőkövesd-FTC: elindult a jegyértékesítés!

Március 31-én, vasárnap 18.00-tól lépünk pályára a Mezőkövesd vendégeként a bajnokság 26. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin