2022. február 6.
Csercseszov: „Az elejétől kezdve lassan játszottunk”
Az FTC vezetőedzője szerint a paksiak első gólja döntően befolyásolta a vasárnapi meccs kimenetelét.

Mint megírtuk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk vasárnap hazai pályán 3-0-s vereséget szenvedett a Paksi FC-től az OTP Bank Liga 19. fordulójában. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.

- Szerintem elsősorban a semmiből kapott első gól volt, ami döntően hatott a Paks elleni mérkőzésre. Az is nagyon nagy probléma volt, hogy az elejétől kezdve túl lassan játszottunk, nem ezt beszéltük meg a mérkőzés előtt. Próbáltunk még a meccs közben változtatni, ezzel javítani a helyzetünkön, de ha a lehetőségeinket nem használjuk ki, ilyen vereség lesz a meccsből. A harmadik gól végképp eldöntötte a párharc sorsát – kezdte az orosz szakember, aki kérdésre válaszolva elismerte: a vasárnapi játék nem volt az igazi. - Főleg az első félidőben játszottunk nagyon lassan. A szünetben azt próbáltam elmagyarázni, hogy a hátrányból hogyan kéne felállnunk. A második játékrészben is talán egy kicsit nyomás alatt kezdtünk. Most kaptunk vissza három játékost az Afrika-kupáról, így mostantól teljes kerettel dolgozunk tovább azon, hogy mielőbb megismerjük egymást.

Ezúttal nem sok oka volt az örömre Sztanyiszlav Csercseszovnak

Egy újságíró azzal szembesítette a trénert, hogy együttesünk az idén eddig lejátszott három bajnokiján csupán egy gólt szerzett.

- Valóban kevés gólt lőttünk az eddigi mérkőzéseken, viszont a helyzetkialakítással elégedett vagyok. Az előző bajnokin 1-0-ra nyertünk, de lőhettünk volna 3-4 gólt is, ha jobban kihasználjuk a lehetőségeinket. A vasárnapi egy abszolút megérdemelt vereség volt, de nyugodt fejjel kell továbbmennünk – felelte Csercseszov.

Együttesünk legközelebb február 9-én, szerdán lép pályára, akkor a Vasas FC vendégei leszünk a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

Cikkajánló

Hidegzuhany: vereség hazai pályán

Férfi labdarúgócsapatunk 3-0-s vereséget szenvedett a Paks ellen.

Tóth Alex visszatért a Népligetbe!

Korábbi labdarúgónk a válogatott mérkőzésekre tért haza, és természetesen ellátogatott a Népligetbe is.

„Nehéz mérkőzésre számítunk, de győzni szeretnénk”

Csapatunk március 22-én, vasárnap a Kisvárda vendége lesz a Fizz Liga aktuális fordulójában.

Fradi Zóna Értékelés Live a Kisvárda ellen is

Vasárnap 18:45-től várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Tippeljen, és nyerjen egy plüss sast!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Ekkor kezdünk négy áprilisi Fizz Liga-meccsünkön

Megvan az áprilisban soron következő három, illetve az elhalasztott meccsünk pótlásának menetrendje.

Megvan az MK-elődöntőnk pontos időpontja

Április 22-én 20 órakor fogadjuk az ETO FC-t a Groupama Arénában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Nagy Barnabás és Matyasovszky Márton érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin