2023. július 2.
Csercseszov: „Jól vagyok, köszönöm a sok kedves szót”
Vezetőedzőnk kisebb rosszulléttel bajlódott az edzőtáborban, de nagyon jól estek neki a szurkolók üzenetei.

Mint arról péntek délután, a Red Bull Salzburg elleni felkészülési mérkőzés előtt hivatalos Facebook-oldalunkon beszámoltunk, férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov kisebb rosszulléttel bajlódott, így pályaedzője, Máté Csaba irányította a Fradit az osztrákok ellen.

Csercseszov vasárnap már a csapattal és a szakmai stábbal reggelizett, és ő vezényelte csapatunk edzését.

- Köszönöm az érdeklődést, már jobban vagyok – kezdte Sztanyiszlav Csercseszov. - Nagyon gyengének éreztem magam, pénteken még lázas is voltam, de szombat estére javult a közérzetem és az állapotom. Nem tudom, hogy mi lehetett ez, egyik napról a másikra gyengültem le – mondta vezetőedzőnk, aki látta, hogy a szurkolók is aggódtak érte.

- Természetesen olvastam, hogy a szurkolók milyen kedves üzenetekkel kívántak nekem mielőbbi jobbulást. Innen is nagyon köszönöm nekik, jól esett a sok kedves üzenet, és biztosan ezek is segítettek abban, hogy javuljon a közérzetem – tette hozzá Sztanyiszlav Csercseszov.

Nézze élőben a meccset és támogassa az Albert Alapítványt!

Ahogy azt már szurkolóink megszokhatták, ezúttal is élőképes közvetítéssel készülünk minden edzőtábori barátságos mérkőzésünkre. A találkozók megtekintéséhez nem kell mást tennie, mint bejelentkezni felhasználói fiókjával a meccsjegy.fradi.hu oldalon, majd befizetni a meccsenkénti 250 forintos támogatói díjat.

Újdonság az elmúlt felkészülési időszakokhoz képest, hogy a mérkőzések nem csak élőben lesznek követhetőek, hanem utólag is visszanézhetőek lesznek a meccsjegy.fradi.hu oldalon, szintén 250 forintos díjért.

Fontos kiemelni, hogy a 250 forintos regisztrációs díj meccsenként értendő, és vagy az élő közvetítésre, vagy az utólag felvételről - akár többszöri - visszanézésre szól.

Az összeggel az Albert Flórián Labdarúgó és Utánpótlás Sportalapítványt támogatja, amelynek tevékenységéről ITT olvashat.

Cikkajánló

Varga góljával győztünk Örményországban!

Dibusz Dénes és Varga Barnabás végig pályán volt, Tóth Alex csereként játszott Jerevánban.

Lisztes gólt lőtt, 3-0-ra vertük Feröert

Magabiztos játékkal hangolt a közelgő Európa-bajnoki selejtezőre az U21-es válogatott.

Indul a jegyértékesítés a Nyíregyháza ellen

Címvédő, a tabellán jelenleg második együttesünk hazai pályán folytatja szereplését a bajnokságban.

Jótékonysági padelversenyen vett részt Robbie Keane

Férfi labdarúgócsapatunk ír vezetőedzője nem tudott játszani, de jelenlétével támogatta az eseményt – VIDEÓ!

„Hatalmas büszkeség bajnokságot nyerni a Fradival!”

Férfi labdarúgócsapatunk korábbi vezetőedzője, Csank János exkluzív interjút adott a FradiMédiának.

Indul a jegyértékesítés két hazai UEL-mérkőzésünkre

December 11-én a skót Rangerst, január 22-én a görög Panathinaikoszt fogadjuk.

Puskás Akadémia-FTC: indul a jegyértékesítés!

Férfi labdarúgócsapatunk november 30-án, vasárnap 19.30-tól lép pályára Felcsúton.

Keane a magyar-írről: „Mindenkinek a legjobbat kívánom”

Vezetőedzőnk számára a család az első, még nem döntötte el, hogy hol nézi a világbajnoki selejtezőt – VIDEÓ

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin