Mint megírtuk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szerda este 5-3-ra győzött a ZTE FC ellen az OTP Bank Liga 31. fordulójában. A Groupama Arénában rendezett mérkőzést követően az FTC vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.
- Két nagyon különböző félidőt láthattunk. Az elsőben abszolút úgy játszottunk, ahogy elterveztük, agresszívek és kezdeményezőek voltunk, a második félidőben viszont ez egy picit alábbhagyott, emiatt kaptunk gólokat is. Cserékkel próbáltam változtatni, hogy visszaszerezzem a kontrollt a meccs felett, ezután lőttünk is két szép gólt. A célunk az lenne, hogy egyenletesen jó teljesítményt tudjunk nyújtani, ettől függetlenül mindent ki kell majd elemezzünk csütörtökön – kezdte a tréner.
Örül az öt szerzett találatnak vagy inkább bosszús a három kapott gól miatt? – kérdezték a mestert.
- Ez két nagyon különböző dolog – felelte Sztanyiszlav Csercseszov. - A nézők talán az egyiket szerethetik, én inkább a másik kimenetelt. Számunkra a legfontosabb levonni a következtetéseket, nézni az egyéni és csapatteljesítményt, illetve arra törekedni, hogy egyenletesen jó teljesítményt teljesítményt tudjunk nyújtani és ne hagyjuk gólhoz jutni az ellenfelet.
A sajtóesemény végén a ZTE ellen is remek teljesítményt nyújtó Pászka Lóránddal kapcsolatban is kérdezték Csercseszovot.
- Mi is látjuk, hogy milyen jó formában van, tudjuk, hogy mennyire jó munkát végez. Tudom, ha egy új játékos jól kezd, szeretnek írni róla az újságírók, nekünk viszont az a dolgunk, hogy megfelelő szinten tartsuk ezeket a játékosokat és kihasználjuk a bennük rejlő potenciált. Pászka esetében ez abszolút megvan, ő is Soroksárról jött, akárcsak Redzic Damir, aki nagyon fiatal, de szintén elégedett vagyok vele. A legfontosabb, hogy hozzásegítsük ezeket a fiatal futballistákat ahhoz, hogy a következő lépést meg tudják tenni a karrierjükben.
Együttesünk legközelebb a hazai idényzárón, május 7-én, szombaton játszik az MTK Budapest ellen – a mérkőzést követően szurkolóink is beléphetnek a pályára, hogy együtt ünnepeljenek a bajnokcsapattal! Részletek ITT!
A Ferencváros játékosa, Osváth Attila nem lépett pályára a botrányos körülmények között véget érő meccsen.
Bérleteseink 30 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak üzletünkben, illetve online felületünkön.
Úton-útfélen rovatunkban ezúttal szlovák játékosunk mesélt első Fradi-útjáról és meccsnapi szokásairól – VIDEÓ
Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.
Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.
Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.
Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.