2023. július 3.
Csercseszov: „Most egy új időszak kezdődik”
Vezetőedzőnk kisebb betegsége után visszatért, és elmondta, mit vár a csapattól a BL-selejtezőig.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk felkészülése a végéhez közeledik a második ausztriai edzőtáborban, Bramberg am Wildkogelben. Vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov az elmúlt napokban kisebb betegséggel bajlódott, de a vasárnap edzést már ő irányította. A tréning előtti eligazításon pedig közölte a játékosokkal, hogy változások jönnek, amelyekben mindenkinek fontos szerepe lesz.

- Most kicsit csökkentenünk kell a terhelést, több frissességre van szüksége az lábaknak, az izmoknak. Most egy olyan periódusban vagyunk, amelyet már minden játékos megtapasztalt. Tudjuk, hogy nagy terhelésnek vannak kitéve, továbbá rengeteg információra kell figyelniük. Ezeket még nehezebb egyszerre beépíteni a játékba. Most minden téren a frissítés a cél, nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is. Egy ilyen szakasz következik, ez most a legfőbb célunk. Természetesen a frissítés mellett a hétfői edzőmérkőzésen mutatott teljesítmény is lényeges, sőt, az eredmény is fontos – kezdte vezetőedzőnk, aki kitért a következő napok programjaira is.

- Mindent alaposan és részletesen meg kell terveznünk az elkövetkezendő időben. Az edzőtábor végén, kedden hosszú út vár ránk haza Budapestig, majd ezt követi a feröeri Bajnokok Ligája-selejtezőre való utazás. Most egy új időszak kezdődik. Mindenki legyen ott fejben, teljes koncentrációt és maximális motivációt várok a következő napokban” – tette hozzá Sztanyiszlav Csercseszov.

Nézze élőben a meccset és támogassa az Albert Alapítványt!

Ahogy azt már szurkolóink megszokhatták, ezúttal is élőképes közvetítéssel készülünk minden edzőtábori barátságos mérkőzésünkre. A találkozók megtekintéséhez nem kell mást tennie, mint bejelentkezni felhasználói fiókjával a meccsjegy.fradi.hu oldalon, majd befizetni a meccsenkénti 250 forintos támogatói díjat.

Újdonság az elmúlt felkészülési időszakokhoz képest, hogy a mérkőzések nem csak élőben lesznek követhetőek, hanem utólag is visszanézhetőek lesznek a meccsjegy.fradi.hu oldalon, szintén 250 forintos díjért.

Fontos kiemelni, hogy a 250 forintos regisztrációs díj meccsenként értendő, és vagy az élő közvetítésre, vagy az utólag felvételről - akár többszöri - visszanézésre szól.

Az összeggel az Albert Flórián Labdarúgó és Utánpótlás Sportalapítványt támogatja, amelynek tevékenységéről ITT olvashat.

Cikkajánló

Tudás és szórakozás: kreatív nyári táborok a Fradinál

A Creative Science Nyári Táborai a Fradi Élményműhelyben megismert tematikával várják a gyerekeket.

Fradisták gondozták az erdőt Kispesten

A Provident ProviGreen programjának keretében klubunk sportolói is ecsetet és metszőollót ragadtak.

Szerdán még focista voltam, csütörtökön már nem

Legendás BL-csapatunk kapusa nemcsak a nagy meccsekről, hanem a Balatonról és a borászkodásról is mesélt.

Gyerekek rajzain elevenedtek meg férfi labdarúgóink

A legizgalmasabb vagy leghumorosabb alkotások a szentély óriáskivetítőjére is kikerültek - VIDEÓ!

Vegyen bérletet focicsapatunk játékosaitól!

Bajnoki címvédő futballcsapatunk két labdarúgója, Szalai Gábor és Jonathan Levi is beáll a jegypénztárba.

Fontos hírek a derbire készülő szurkolóknak!

Minden, amit az Újpest elleni idegenbeli bajnokira készülő drukkereinknek tudniuk kell.

Indul a jegyértékesítés a MOL Magyar Kupa döntőjére

Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk május 9-én 18:00-kor találkozik a ZTE-vel a Puskás Arénában.

Kétgólos csatárunk lett a Paks elleni bajnoki legjobbja

Lenny Joseph megköszönte a szurkolóknak az elismerést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin