2023. április 30.
Csercseszov: „Nem lesz könnyű dolgunk”
Az FTC vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov küzdelmes mérkőzésre számít a derbin.

Bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk május 1-jén, hétfőn 18.00-tól az Újpest FC vendégeként lép pályára az OTP Bank Liga 29. fordulójában. A derbi előtt vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov nyilatkozott a FradiMédiának.

A derbi mindig különleges, de legutóbb idegenben többszörösen is az volt, hiszen 6-0-ra nyertünk a Szusza Ferenc Stadionban. Hogyan emlékszik vissza arra a mérkőzésre?

- Tudom, hogy az Újpest elleni mérkőzések mindig különösen fontosak a szurkolóknak és a klubnak is, de ne feledjük, hogy az előző két bajnokink, a Honvéd és a Vasas elleni is budapesti derbi volt, ráadásul mindkettőt sikerült megnyernünk. Ezek a találkozók sosem könnyűek számunkra, láthatjuk, a Vasas ellen is küzdelmes meccsen sikerült megszereznünk a három pontot.

Mi a véleménye a következő ellenfélről?

- A szezon közben több másik csapathoz hasonlóan az Újpest is edzőt cserélt, láttam, hogy az utóbbi néhány meccsen eredményesen szerepelt a csapat az új tréner irányításával. Ezeken jó futballt játszott az Újpest, de én inkább arra számítok, amit legutóbb is láthattunk, nem lesz könnyű dolgunk.

Mit gondol arról, hogy ezúttal is teltház várja a csapatokat, vagyis valószínűleg remek hangulatban zajlik majd a derbi?

- Egy derbi minden országban különleges, Oroszországban a CSZKA–Dinamo, Spanyolországban a Barcelona–Real Madrid, Lengyelországban a Lech Poznan és a Legia összecsapása ilyen. Remélem, hogy a szurkolók jó hangulatot teremtenek, mi igyekszünk majd a tőlünk telhető legjobb teljesítménnyel meghálálni a szurkolást.

A helyszínen szurkolók számára ITT összegyűjtöttük a legfontosabb információkat!

Elindult a 2023/2024-es bajnoki bérletek értékesítése! 

A bérletértékesítés első szakaszában, április 18-tól május 28., éjfélig drukkereink megújíthatják a 2022/2023-as szezonra szóló idénybérletüket, valamint early bird áron új bérletüket is megvásárolhatják. Érdemes sietni, hiszen a bérleteladás ezen szakaszában több kategóriában (1., 2., 4., B-közép, családi szektor) is kedvezőbb áron juthatnak hozzá bérletükhöz! Bővebben ITT

Cikkajánló

Videón a debreceni győzelmünk kulcspillanatai

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a Fizz Liga 28. fordulójában nyert a DVSC vendégeként.

Robbie Keane: „Volt néhány kemény szavam a szünetben”

Labdarúgócsapatunk debreceni győzelme után vezetőedzőnk elárulta, mi hozta meg a sikert a második félidőben.

Corbu duplájával fontos győzelem Debrecenben

Férfi labdarúgócsapatunk 2-0-ra nyert a DVSC otthonában a bajnokság 28. fordulójában.

Fradi Zóna Értékelés Live a DVSC ellen is

Vasárnap 16:30-tól várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Robbie Keane: „Az intenzitás és a minőség a kulcs!”

Vezetedzőnk elmondta, mit vár el csapatától a DVSC elleni vasárnapi rangadón.

Tippeljen, és nyerjen egy bluetooth hangszórót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a DVSC elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Bamidele Yusuf érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Madarász Ádám bevállalta: ő lett a válogatott kapusa!

Az FTC középpályása az U19-es nemzeti csapat Szlovákia elleni Eb-selejtezőjén még védett is – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin