Harminckétszeres bajnok és az OTP Bank Ligában címvédő, a mostani idényben őszi első férfi labdarúgócsapatunk élére hétfőn nevezték ki vezetőedzőnek az orosz Sztanyiszlav Csercseszovot. Az orosz labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya a nap folyamán megismerkedett a népligeti sportközponttal, majd a Groupama Arénával és a Fradi Múzeummal is.
„Amint értesültem a Ferencváros érdeklődéséről elkezdtem információkat felkutatni a klubról. Nem volt teljesen ismeretlen számomra a Fradi, mivel az 1975-ös Kupagyőztesek Európa Kupája során nagyon megtetszett nekem a döntőig menetelő magyar csapat. Most pedig gyorsan tudtam azonosulni a projekttel, amit felvázoltak elém – mondta Sztanyiszlav Csercseszov, aki elégedett volt a klub infrastruktúrájával. Az orosz szakember kemény munkát ígér. – Szigorú és célratörő edző vagyok. A tehetség nálam munka nélkül semmit sem ér. Az utóbbit sokkal többre tartom. Bajnok szeretnék lenni a csapattal, olyan játékkal, amely még több szurkolót csalogat ki a stadionba. A Fradi drukkerei fantasztikusak, emlékszem rájuk a CSZKA Moszkva otthonában aratott győzelem során leszurkolták a hazai drukkereket.”
Sztanyiszlav Csercseszov első ferencvárosi napjáról videós beszámolóval jelentkezünk késő délután a fradi.hu-n!
Az FTC Labdarúgó Zrt. ügyvezető-igazgatója, Orosz Pál szerint olyan szakember érkezett férfi focicsapatunk élére, akinek megkérdőjelezhetetlen a szakmai háttere, s garanciát jelent a tudása a csapat további fejlődésére.
„Nagy büszkeség az egész magyar labdarúgásnak, hogy ekkora szaktekintély veszi át az irányítást férfi labdarúgócsapatunknál. Cél a magyar bajnokság és a Magyar Kupa megnyerése, illetve a nemzetközi porondon a csoportkör újbóli elérése, lehetőleg a Bajnokok Ligájában – jelentette ki Orosz Pál. - Olyan edzőt kerestünk, aki kemény kézzel bánik a csapattal, de megkérdőjelezhetetlen a szakmai háttere, személye garancia a további fejlődésre. Tudjuk hol kezdtük tizenegy éve, tudjuk hova jutottunk el, s milyen lehetőségek rejlenek ebben a keretben. Ő az a karakter, azzal a szakmai tudással, akivel ezt ki tudjuk hozni. Érdekelte őt a kihívás. Gyorsan megegyeztünk. Szeretnénk meghatározó helyet elfoglalni a közép-európai labdarúgásban a segítségével.”

Sportigazgatónk, Hajnal Tamás kísérte végig a labdarúgócsapat edzőközpontjában és stadionjában Csercseszovot.
„Nagyon tapasztalt szakemberről beszélünk, aki klub és válogatott mellett is dolgozott. Tudja, hogyan kell vezetni egy öltözőt. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon fegyelmezett és tudatos csapatot láthatunk a keze alatt – vélekedett Hajnal. - Látszik rajta mennyire motivált, a feladattal nagyon tud azonosulni. Pozitív kisugárzását pedig át tudja adni a játékosoknak. Lesznek változások a szakmai stábban is valamilyen szinten, de a bevált emberekre továbbra is számítunk. Egy új kezdet mindenkinek tiszta lapot jelent. Már beszéltünk a vezetőedzővel a keretről, szeretne mindenkit minél előbb megismerni. Nagyon sokat lát ebben a csapatban, s kihozná belőle a maximumot."
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!