2023. november 12.
Dejan Sztankovics: „Dolgozni kell tovább, együtt”
Vezetőedzőnk szerint minden más lett volna, ha gólt szerzünk az első félidőben a Fehérvár ellen.

Mint megírtuk, bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk vasárnap 1-0-ra kikapott a Fehérvár FC-től az OTP Bank Liga 13. fordulójában. A Groupama Arénában 11.007 néző előtt rendezett mérkőzés után vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics sajtótájékoztatón értékelt.

- Ha a Ferencváros kétszer egymás után veszít a bajnokságban, az nagy történés. Vannak olyan játkosok, akikre nem számíthattam, Abu Fani a nemzeti válogatottban szerepel, Botka lázas, Zachariassen sérült. Szerettem volna egy gyors regenerációt látni, erős csapatot a pályára küldeni vasárnap. Az első félidőben megfelelően presszingeltünk, de rossz döntéseket hoztunk a kapu előtt, ettől egy idő után ideges lesz az ember. Próbáltunk a cserékkel a támadósoron javítani, agresszívebbek lenni. Furcsa sport a futball, egy csapat lehet bármilyen koncentrált, egy pontrúgás eldönthet mindent. Nem vagyok elégedett, egy vereség után nem is lehetek az. Háromnaponta játszunk mérkőzéseket, sokat is kell rotálni emiatt. Talán, ha az első félidőben sikerül gólt szereznünk, minden máshogy alakul. Tudomásul vettük az eredményt, gratulálunk a Fehérvárnak. Dolgozni kell tovább, együtt – összegzett a tréner.

A szerb szakember újságírói kérdésre válaszolva arra is reagált, le akarta-e cserélni a szünetben beküldött Lisztes Krisztiánt.

- Nem szerettem volna lecserélni Lisztest. Ő egy lenyűgöző játékos, egy az egy ellen az egyik legkiválóbb a magyar bajnokságban, ettől függetlenül ma nem azt kaptam tőle, amit elvártam. Nagyon fiatal még. Amikor a pálya szélén beszéltünk, próbáltam elmagyarázni neki, mi az, amit elvárok tőle.

Lisztes Krisztián a második játékrészben kapott lehetőséget

Az FTC július óta tétmérkőzéseken szerepel, így azzal kapcsolatban is kérdezték Dejan Sztankovicsot, hogy esetleg elfáradt-e a csapat.

- Nyilván ezzel számolnunk kell, meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt. Mi vagyunk az egyetlen csapat a magyar bajnokságban, amely 21 nap alatt 7 meccset játszott. Van még hátra egy hasonló hónap november közepétől december végéig. Ezt át kell beszélnünk, de azt várom el a játékosoktól, hogy sokat dolgozzanak, és igazán keményen tegyék ezt – felelte vezetőedzőnk.

Válogatott szünet következik, a Ferencváros legközelebb november 26-án, a Puskás Akadémia vendégeként lép pályára a bajnokságban.

Cikkajánló

Leltár miatt három napra bezár a Fradi Shop

A zárva tartás a webshopot is érinti, de június 19-től ismét a megszokott rend szerint vásárolhatnak.

Stefan Pánik: Lenny rengeteg tapasztalatot fog szerezni

Klubunk vezető erőnléti edzője a világbajnokságra készülő cseh labdarúgó-válogatottról is mesélt.

"Remélem, hogy a történet még csak most kezdődik"

Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

Osváth a kezdőben, bombagólokkal jött a siker

Osváth Attila újra bizalmat kapott, a magyar labdarúgó-válogatott 3–1-re verte Kazahsztánt.

Gyorsan fogynak a helyek a nyári Fradi Élménytáborban

A Fradi és a Creative Science táborai a nyári szünetben is izgalmas programokkal várják a gyerekeket.

Ilyen volt a Fradi első edzése Borbély Balázzsal

Június 9-én, kedden megkezdődött a munka a kerettagoknak az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

Ringbe (is) száll a nagysikerű Álombajnokság!

A tavaly elindított kezdeményezés révén közel 200 hátrányos helyzetű gyermek sportolhat - VIDEÓ!

Stefan Pánikkal bővül a szakmai stáb

Labdarúgócsapatunk új erőnléti edzője évek óta együtt dolgozik Borbély Balázzsal.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin