2023. november 19.
Dibusz Dénes: „Fantasztikus selejtezősorozat volt”
Kapusunk értékelte a saját teljesítményét, de beszélt a jövő kilátásairól is a Montenegró elleni meccs után.

Mint megírtuk, idei utolsó Eb-selejtezőjén 3-1-re legyőzte Montenegrót, így öt győzelemmel és három döntetlennel, veretlenül, selejtezőcsoportja élén zárt a magyar labdarúgó-válogatott. A montenegróiak legyőzéséből oroszlánrészt vállalt az FTC kapusa, Dibusz Dénes, aki a hajrában, 2-1-es állásnál több bravúrt is bemutatott. A lefújást követően először arról kérdeztük, hogy tízesre értékeli-e a saját teljesítményét.

- Valóban jól sikerült a meccs vége, fontos védéseim voltak, nagyon gyorsan jöttek a labdák egymás után. Ennek ellenére nem mondanám, hogy ez tízest ér, talán, ha még az első félidőben ki tudtam volna fejelni azt a fejest, amiből a gólt kaptuk, akkor lehet azt mondanám, hogy tökéletesen sikerült a vasárnapi mérkőzés. Jó meccset játszott a csapat is, én is – kezdte a Ferencváros csapatkapitánya. - Örülök neki, hogy győzelemmel tudtuk megörvendeztetni azt a sok-sok embert, akik az egész sorozatban végig mellettünk álltak, és most már évek óta mellettünk állnak. Azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus selejtezősorozat volt. Az, hogy veretlenül, csoportelsőként zártunk, hatalmas dolog.

A vasárnapi volt megszakítás nélkül a 13. olyan válogatott találkozó, amin Dibusz Dénes nevével kezdődött a nemzeti tizenegy összeállítása. Mi kell ahhoz, hogy ez jövőre, különösen az Európa-bajnokságon is így legyen? – kérdeztük Dibusz Dénest.

- Mindenekelőtt a Fradiban kell jó teljesítményt nyújtani és folyamatosan védeni – jelentette ki a kapus. - Lesznek felkészülési találkozók az Eb-ig, azokon ugyanúgy bizonyítani kell, aztán majd meglátjuk, ki fog védeni Németországban. Annak nagyon örülök, hogy az után, hogy Gulácsi Péter megsérült tavaly ősszel, így tudtam beugrani, úgy gondolom, nem nagyon érezte meg a válogatott az ő hiányát. Az igazából mindenkinek csak jó, ha minél több opció van egy-egy pozícióra. Remélem, hogy a kapitány is úgy vélekedik, hogy akárki véd, az megnyugtató számára. Mindannyian azért dolgozunk majd az elkövetkezendő néhány hónapban, hogy az Eb-n is lehetőséget kapjunk.

A magyar válogatott ebben az évben már nem lép pályára, december 2-án azonban jön a jövő nyári kontinenstorna sorsolása, ahol eldől, kikkel kerül egy csoportba az együttes.

Cikkajánló

Robbie Keane: A szurkolóknak ajánlom a győzelmet

Az ír szakember elégedetten értékelt a győztes derbi után.

Micsoda este! Így rúgtunk hármat az Újpestnek!

Nézze meg a derbi összes gólját és helyzetét - VIDEÓ!

Zajlik a licit győztes meccslabdáinkért!

A meccslabdák megvásárlásával az Albert Alapítványt támogathatja.

Sima derbi: három góllal küldtük haza az Újpestet

Férfi labdarúgócsapatunk nyert és a Fizz Liga élére állt a lilák elleni 3-0-s sikerrel.

Gróf Dávid lett január legjobbja a szurkolóknál

Kapusunkat választották január legjobbjának, ő kapta az iFOREX Europe Hónap Játékosa-díjat.

Fradi Zóna Értékelés Live az Újpest ellen is!

Szombaton 16.30-tól még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.

Új rovat a Fradi Zónában! A gyerekek elvitték a showt!

Cooky, kisfia és egy másik Fradi-rajongó gyerkőc együtt izgulták végig a Paks elleni rangadót - VIDEÓ!

Tippeljen, és nyerjen egy Macron hazai mérkőzést mezt!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Újpest elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin