2019. július 11.
Dibusz Dénes: „Végig éreztük a szurkolóink támogatását”
Kapusunk szerint minőségi csapat a szerdán legyőzött Ludogorec, ám fel fogunk készülni belőle.

Dibusz Dénes végigjátszotta a Ludogorec Razgrad ellen szerda este 2-1-re megnyert mérkőzést a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában. Kapusunk kemény visszavágóra számít, célja pedig változatlan: továbbra is ő szeretne lenni a Fradi elsőszámú kapusa.

- Noha voltak nehéz pillanataink, a csapat élt a hazai pálya előnyével és győztünk.

- Jól kezdtük a mérkőzést, higgadtan játszottunk, jó mozgásokat csináltunk, jól tudtuk tartani a labdát, felépítettük a támadásainkat, aztán egy picit lehet, hogy belefáradtunk a saját magunk által diktált iramba, hiszen a félidő második felében volt néhány hibánk. A második félidőre egyértelműen úgy mentünk ki, hogy a győzelem megszerzése a célunk. Ennek szellemében játszottunk végig, szerencsére sikerült megszerezni a győzelmet érő második találatot és le tudtuk hozni a mérkőzést újabb kapott gól nélkül. Jó meccset játszottunk, szerintem a szurkolóink is élvezték. Végig éreztük a támogatásukat, ezt köszönjük nekik.

- Mennyire volt tapintható a feszültség a szünetben a Ludogorec idegenbeli gólja miatt? Sergei Rebrov hogyan reagált erre?

- Nyilván zavaró volt, de nem voltunk túlzottan feszültek, próbáltuk egymást nyugtatni, így tett a vezetőedző is. Azt mondta, hogy tegyük rendbe a dolgokat és lesz lehetőségünk gólt szerezni a második félidőben. Felhívta néhány olyan dologra is a figyelmünket, amivel a második félidőben esetleg eredményesek tudtunk lenni. Szerencsére azért ez be is jött.

- Egy mérkőzés tapasztalata alapján milyen csapatnak látod a Ludogorecet?

- Az a szerda esti mérkőzésen is kiderült, hogy a Ludogorec minőségi ellenfél, nagyon jó játékosai vannak, akik birtokolni tudják a labdát, gyors, technikás futballisták alkotják a csapatot. Biztos vagyok benne, hogy a bolgárok a visszavágón sokkal nagyobb erőket mozgósítanak annak érdekében, hogy megfordítsák az állást, de erre mi is felkészülünk. A következő napokban nagy hangsúlyt fektetünk azoknak a hibáknak a kijavítására, amelyek szerda este esetleg még láthatók voltak.

- Ahogy korábban elmondtad, Gróf Dávid személyében komoly posztriválist kaptál, mégis te védtél az első mérkőzésen. Mikor tudtad meg, hogy így lesz?

- Kedden tudtam meg. Tudtuk azt, hogy verseny lesz a kapusposztért is, én pedig próbáltam minden tőlem telhetőt megtenni a felkészülési időszakban, a felkészülési mérkőzéseken és az edzéseken. Örülök neki, hogy megkaptam a bizalmat, bízom benne, hogy tudtam élni az eséllyel.

- Mit gondolsz, te fogsz védeni a visszavágón is?

Minden edzésen és minden meccsen adott a lehetőség arra, hogy bebizonyítsuk a szakmai stábnak, hogy érdemesek vagyunk a bizalomra. Szerdán én védtem, de ettől függetlenül ugyanúgy kell továbbra is dolgoznom, mint eddig, ezt is fogom tenni. A célom változatlan, szeretnék én maradni a Ferencváros első számú kapusa.

Hatos Szabolcs

Cikkajánló

Nyerjen zenélő, táncoló Fradi-kaktuszt!

Vége a magányos meccsnézéseknek, ha önre mosolyog a szerencse legújabb TikTok-játékunkban.

Leltár miatt három napra bezár a Fradi Shop

A zárva tartás a webshopot is érinti, de június 19-től ismét a megszokott rend szerint vásárolhatnak.

Stefan Pánik: Lenny rengeteg tapasztalatot fog szerezni

Klubunk vezető erőnléti edzője a világbajnokságra készülő cseh labdarúgó-válogatottról is mesélt.

"Remélem, hogy a történet még csak most kezdődik"

Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

Osváth a kezdőben, bombagólokkal jött a siker

Osváth Attila újra bizalmat kapott, a magyar labdarúgó-válogatott 3–1-re verte Kazahsztánt.

Gyorsan fogynak a helyek a nyári Fradi Élménytáborban

A Fradi és a Creative Science táborai a nyári szünetben is izgalmas programokkal várják a gyerekeket.

Ilyen volt a Fradi első edzése Borbély Balázzsal

Június 9-én, kedden megkezdődött a munka a kerettagoknak az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

Ringbe (is) száll a nagysikerű Álombajnokság!

A tavaly elindított kezdeményezés révén közel 200 hátrányos helyzetű gyermek sportolhat - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin