Véget ért a spanyolországi edzőtáborozása férfi labdarúgócsapatunknak, amely címvédőként és listavezetőként várja az OTP Bank Liga folytatását, valamint az Európa Liga-nyolcaddöntőt. Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzővel, valamint Hajnal Tamás sportigazgatóval még a La Nucía-i edzőtáborban beszélgettünk az alapozás sikerességéről, valamint téli átigazolási tervekről, emellett több exkluzív képet láthatnak, miként töltötték edzéseiket, valamint szabad idejüket focistáink Spanyolországban.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!
Borbély Balázs csapata a szurkolók szavazatai alapján érdemelte ki az elismerést.
Egyetlen csapat sem szerzett több pontot hazájának az európai kupaidényben, mint a Ferencváros.
Az Európa Liga főtábláján, négy kör után klubunk norvég játékosa három góllal és három gólpasszal áll az élen.
A Milan elleni kiállítása után a csatár a csapattársaitól és a szurkolóktól is bocsánatot kért.
Az olasz lapok a Fradi álomszerű estéjéről írnak. A Milan elleni siker az egész világsajtót bejárta.