Mint megírtuk, bajnoki listavezető férfi labdarúgócsapatunk szombat este a rendes játékidő hosszabbításában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Budapest Honvéd együttesét a Bozsik Arénában. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.
- Gratulálok a csapatnak, hiszen nagyon nehéz mérkőzést játszottunk szombaton, de tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, erre is számítottunk. Minden mérkőzés 90 percig tart. Az első gólunk után kicsit veszítettünk a stabilitásunkból, fel tudott jönni az ellenfél, ezért a szünetben szerettem volna kijavítani a hibákat, a második félidőben pedig taktikai cseréket hajtottunk végre. Sikerült a csapatnak karaktert mutatnia, ennek nagyon örülök. Nem játszottunk végig optimálisan, viszont nagyon fontos három pontot szereztünk – mondta Sztanyiszlav Csercseszov.
Újságírói kérdésre válaszolva Csercseszov elmondta, hogy szombat este egyedül az időjárással nem volt megelégedve, a végig szakadó esőben ugyanis teljesen elázott.
- Ami a szünetben, az öltözőben hangzott el, az köztünk marad, amit alapvetően kértem, az az volt, hogy változtassunk a struktúránkon. Egy edzőnek az a dolga, hogy jól tudjon belenyúlni a mérkőzésbe, úgy gondolom, ez ma sikerült.
Együttesünk legközelebb április 20-án, szerdán lép pályára, akkor a MOL Magyar Kupa elődöntőjében az ETO FC vendége lesz Győrben.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az MTK elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!
Hétfőn 19.30-tól várja önöket vodcastműsorunk új adása.
Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője nehéz mérkőzésre számít az MTK ellen.
Születésnapi interjú labdarúgócsapatunk közönségkedvenc korábbi hátvédjével, Balog Zoltánnal.
A sajtó munkatársai február 24., kedd 12:00-ig adhatják le akkreditációjukat.
A Ludogorec elleni UEL-meccs után Robbie Keane és Cebrail Makreckis értékelték a pályán történteket - VIDEÓ!
Vezetőedzőnk a Ludogorec elleni UEL-rájátszás első mérkőzése után nyilatkozott.
Budapesten maradt drukkereink óriáskivetítőn nézték az UEL-mérkőzést.