
Labdarúgócsapatunk újabb fontos győzelmet aratott vasárnap, idegenben 3-2-re nyertünk a Kaposvár ellen, ezzel úgy vezetjük hárompontos előnnyel a tabellát, hogy egy meccsel kevesebbet játszottunk üldözőinknél.
A szezon során csupán egyszer kaptunk ki, miközben az elmúlt tíz bajnokinkon veretlenek maradtunk. Ez a legjobb aktív széria az élvonalban, de a szezonban egyébként sem tudott senki ilyen hosszú sorozatot produkálni vereség nélkül. Utánunk a Mezőkövesd jön, amely az elmúlt hét bajnokiján nem talált legyőzőre, valamint korábban a Puskás Akadémiának volt még egy hetes sorozata.
A hetedik idegenbeli meccsünkön immár az ötödik győzelmünket arattuk ebben az idényben. Már a forduló előtt is mi szereztük a legtöbb gólt az otthonunktól távol, akkor 15-tel álltunk, ám ezt most még hárommal megtoldottuk, így öttel többet szereztünk, mint az e tekintetben második helyen álló Újpest.
Az elmúlt hetek sikereiben az egyik legfontosabb szereplő volt Isael Barbosa, aki a legutóbbi három bajnokiján négy gólt szerzett, és már négy gólpasszt is jegyzett a szezon során. Brazil támadónk a DVSC ellen is már remek adatokat produkált, akkor a forduló második legjobbja lett Tokmac Nguen mögött 374-es InStat-indexszel, a múlt héten az ötödik lett 330-mal, ezen a héten azonban mindkét adatot felülmúlta.
A Kaposvár ellen duplázó Isael a teljesítményével kiérdemelte a forduló legjobbja címet, mivel ő érte el a legnagyobb InStat-indexet (406-ost) a fordulóban, azaz neki lett a legmagasabb a teljesítménymutatója az InStat statisztikai elemzőrendszer alapján.
Ilyen magas értéket ebben a szezonban még egyetlen játékos sem ért el az NB I-ben,
ezzel ugyanis megdöntötte az eddigi 395-ös rekordot, amit szintén egy Fradi-játékos, Tokmac tartott, aki a Debrecen ellen érte el ezt a számot. Érdekesség továbbá, hogy az előző szezon legjobb egyéni teljesítménye is a mi játékosunké volt, akkor Mikalai Sihnevich ért el 439-es indexet a DVTK 7-0-s legyőzése alkalmával.
Isael a góljai mellett a mezőnyben is remekelt, hét cselkísérletéből öt is sikeres volt, valamint övé volt a legtöbb (17) győztes párharc is az NB I 14. fordulójában.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.
Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.
Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.
Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.
Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.
Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Nyíregyháza elleni mérkőzés pontos végeredményét!