Tizenhetedik születésnapja után két nappal mutatkozott be az élvonalban Csontos Dominik, aki a Debrecen elleni 6-1-es győzelem alkalmával játszott. Két hónapra rá pedig tagja volt együttesünk benidormi edzőtáborba utazó keretének.
Csontos kezdőként lépett pályára a német Köln U21-es csapata elleni találkozón, amelyet a mieink 3-2-re megnyertek. Az összecsapást így értékelte fiatal labdarúgónk.
- Nehéz meccs volt. Sok edzésen vagyunk túl, ezért fáradt a csapat, de mindent megtettünk azért, hogy győzzünk. A német ellenfelek között mindenki erős, a kölniek is megmutatták, hogy jó játékra képesek, azzal együtt is, hogy csak alacsonyabb osztályban szerepelnek.
Védőnk röviden beszélt az elmúlt 10 nap történéseiről is.
- Kemény munka zajlik az edzőtáborban, amit nagyon élvezek, örülök, hogy itt lehetek. Egyre jobban befogadnak a társak is, úgyhogy tényleg egyre jobban alakul minden - nyilatkozta a FradiMédiának Csontos Dominik.
(fotó: Molnár Ádám)
(szöveg: Budai László)
Haratin, Zubkov és Skvarka találatával vertük a Köln U21-es csapatát.
Labdarúgócsapatunk vezetőedzője az Európa Liga-mérkőzések után a Paks elleni bajnoki rajtra készül.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paks elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!
Puskástól Raúlon át Cristiano Ronaldóig – a Real Madrid történetét a kezdetektől világklasszisok formálták.
Húsz éve, 2006. július 25-én zárták ki az első osztályból a Ferencváros labdarúgócsapatát.
A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.
A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.
A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.