2022. augusztus 26.
Eldőlt! Ők lesznek az UEL-csoportellenfeleink!
Korábbi klasszis labdarúgónk, Gera Zoltán szerb, francia és török ellenfelet húzott a Fradi mellé.

Mint arról beszámoltunk, bajnoki és kupacímvédő férfi labdarúgócsapatunk összesítésben 4-1-gyel búcsúztatta az ír Shamrock Roverst az UEFA Európa Liga rájátszásában, így bejutott a csoportkörbe. Az FTC az elmúlt évek nemzetközi kupaporondon mutatott szereplésének köszönhetőenidén már a harmadik kalapba került az UEFA Európa Liga csoportkörének péntek délelőtti sorsolása előtt.

Mivel az UEL idei szezonjának döntőjét Budapesten, a Puskás Arénában rendezik meg, az isztambuli sorsolásra ezért felkérték az FTC klasszis, korábbi labdarúgóját, Gera Zoltánt is, aki 2010-ben maga is játszott UEFA Európa Liga-döntőt még a Fulham színeiben és most ő lesz a finálé nagykövete.

Gera először az első, majd a második kalapban szereplő együtteseket húzta ki. Ezután következett a Ferencvárost is érintő harmadik kalap, végül a negyedik. Korábbi labdarúgónk végül a H-csoportba húzta a magyar bajnokot.

Ezzel eldőlt, hogy az FTC a szerb bajnok Crvena zvezdával, a francia Monacóval és a török Trabzonsporral játszik.

A mérkőzések hivatalos időpontjairól az Európai Labdarúgó Szövetség később hoz döntést. Ugyanakkor az UEFA előzetesen kijelölte a tervezett meccsnapokat, amelyek a következőek:

1. játéknap: szeptember 8.
2. játéknap: szeptember 15.
3. játéknap: október 6.
4. játéknap: október 13.
5. játéknap: október 27.
6. játéknap: november 3.

(Fotók: UEFA.com)

UEFA EURÓPA-LIGA
CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport: Arsenal, PSV, Bodö/Glimt, Zürich
B-csoport: Dinamo Kijev, Rennes, Fenerbahce, AEK Larnaca
C-csoport: AS Roma, Ludogorec, Real Betis, HJK
D-csoport: Braga, Malmö, Union Berlin, St. Gilloise
E-csoport: Manchester United, Real Sociedad, Sheriff Tiraspol, Omonia
F-csoport: Lazio, Feyenoord, Midtjylland, Sturm Graz
G-csoport: Olympiakosz Pireusz, Qarabag, Freiburg, Nantes
H-csoport: Crvena zvezda, Monaco, FERENCVÁROS, Trabzonspor

Cikkajánló

Fradi Zóna Értékelés Live a Kazincbarcika ellen is

Vasárnap 18:15-től még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.

Indul a jegyértékesítés a Braga elleni UEL-meccsre

Az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutó labdarúgócsapatunk március 12-én fogadja a portugál együttest.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld kulacsot!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kazincbarcika elleni bajnoki pontos végeredményét!

A válogatott játékos közelről tapasztalta meg a Bragát

Nikitscher Tamás és korábbi játékosunk, Rui Pedro örömmel mesélt a portugál csapat legfontosabb jellemzőiről.

„Mindegy milyen csapattal játszunk, tisztelni kell!”

Vezetőedzőnk, Robbie Keane szerint ismét ki kell használni a hazai pálya előnyét a Kazincbarcika ellen is.

Élje át újra a Ludogorec elleni továbbjutást!

Kanikovszki és Zachariassen gólja és még sok helyzet az UEL-visszavágón - VIDEÓ!

Ellenfélbemutató: a Braga vár ránk a nyolcaddöntőben

A portugál csapatok ellen ritkán volt okunk örömre az európai kupákban, a Braga ellen változtathatunk ezen.

EZ A CSAPAT! - Keane HIDEGRÁZÓS öltözői beszéde

Vezetőedzőnk nem győzte dicsérni játékosait a Ludogorec kiejtése után - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin