Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szerda este 3-0-s vereséget szenvedett a feröeri KÍ Klaksvík ellen, így kiesett az UEFA Bajnokok Ligája idei selejtezőjéből, és az UEFA Európa Konferencia Liga kvalifikációjában folytathatja. A mérkőzést követően az FTC vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.
- Nagyon rossz meccset játszottunk. Ha ilyen teljesítményt nyújt egy csapat, az nem csak az egyéni teljesítményre vezethető vissza, az edzőnek is át kell gondolnia a dolgokat. Erre aludni kell, és megtenni azt a lépést, ami a legjobb – mondta a tréner. - Sajnos nem ez az első, de nem is az utolsó alkalom akár az én, akár a játkosok karrierjét nézve, hogy hasonló eset előfordulhat. Ha az ember nem 100 százalékosan koncentrál egy mérkőzés során, előfordulhat ilyen. Az edzéseken mindenki megfelelően dolgozott, de ha a pályán nem sikerül megfelelően kivitelezni azt, amit hétközben gyakoroltunk, ez megtörténhet. Ez mindannyiunk számára egy szörnyű este, ki kell elemeznünk a történteket. Egy álom véget ért, hiszen a BL csoportköre volt a célunk, ezt is ki kell elemeznünk, és a megfelelő megoldásokat hideg fejjel megtalálnunk.
Csercseszov kijelentette: nem adja fel.
- Egy nagyon lesújtó és szörnyű este ez mindannyiunknak. Hasonló a szituáció, mint amikor tavaly a Qarabag ellen kikaptunk 3-1-re. Ha azt nézzük, hogy azt követően a tavasszal sikerült eljutunk az Európa Liga nyolcaddöntőjéig, egy ilyen vereséget is fel kell tudnunk dolgozni, a sportban ez is benne van. Akkor sem adtam fel, most sem fogom.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.
Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.
Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.
Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.
Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.
Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Nyíregyháza elleni mérkőzés pontos végeredményét!