2026. augusztus 29.
Elkészült az idei Európa Liga-menetrendünk
Mutatjuk, hogyan alakul férfi labdarúgócsapatunk nemzetközi programja az UEL ligaszakaszában.

Mint ismert, Magyar Kupa-győztes csapatunk az Európa Liga-selejtező első körében kezdte az idei sorozatot, majd mind a négy párharcát – a szerb Vojvodina, a holland Twente, a lengyel Górnik Zabrze és a török Trabzonspor ellen – megnyerve a 2026/27-es nemzetközi kupaidényben is az Európa Liga főtábláján szerepel majd.

Az UEFA pénteki sorsolásán az is kiderült, hogy együttesünk itthon fogadja az olasz Juventus, a cseh Viktoria Plzen, a portugál Torreense és a szlovén Celje csapatai, míg idegenben a szintén olasz AC Milan, a skót Celtic, a lengyel Lech Poznan és a német Hoffenheim ellen lép pályára.

Ma este az UEFA elkészítette a pontos menetrendet: a mieink szeptember 16-án a skót Celtic ellen kezdenek idegenben, majd két mérkőzést játszunk a Groupama Arénában: előbb a cseh Viktoria Plzen, majd a portugál kupagyőztes Torreense érkezik. November elején Olaszországba látogatunk, ahol a legendás San Siróban az AC Milan vendégei leszünk, majd itthon fogadjuk a szlovén Celjét. Az utolsó 2026-os nemzetközi mérkőzést Lengyelországban vívjuk meg a Lech Poznan ellen, majd január végén a Juventust fogadjuk és a ligaszakaszt a német Hoffenheim otthonában zárjuk.

UEFA Európa Liga, ligaszakasz menetrend 

09.17., 21:00 Celtic FC – FTC
10.15., 21:00 FTC – FC Viktoria Plzen
10.22., 18:45 FTC – SCU Torreense
11.05., 18:45 AC Milan – FTC
11.26., 21:00 FTC – NK Celje
12.10., 21:00 KKS Lech Poznan – FTC
01.21., 18:45 FTC – Juventus
01.28., 21:00 TSG 1899 Hoffenheim – FTC

 

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.

Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagságról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha!
Részletek ITT!

Cikkajánló

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

Green Friday: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.

Osváth Attila ismét meghívót kapott Marco Rossitól

A magyar labdarúgó-válogatott novemberben Georgia és Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adása

Labdarúgócsapatunk középpályásai, Nagy Ádám és Madarász Ádám érkeznek a Fradi Zóna Bemelegítés új adásába.

A Fradi az UEFA-pontokat is elképesztő ütemben gyűjti

Az úgynevezett koefficienspontokból csak egyetlen klub gyűjtött többet a mieinknél a jelenlegi kupaidényben.

Három Milan-játékos is többet ér, mint a Fradi kerete

A Celtic elleni kezdőnk értékénél az olaszok 16 focistája is többet kóstál a Transfermarkt.de alapján.

Yusuf: „Már az AC Milan sem becsülhet le minket"

Támadónk remek formában várja az olasz sztárcsapat elleni mérkőzést - VIDEÓ!

„Mindig meg kell őriznünk az identitásunkat!"

Emléktáblát avattunk klubunk 1956-os újjáalapításának 70. évfordulója alkalmából – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin