Immáron évek óta Spanyolországban kezdi az évet férfi labdarúgócsapatunk. A téli edzőtábor és egyben 2026 első ferencvárosi focimérkőzése szombaton 14:00 órai kezdéssel következik, az ellenfél a német Holstein Kiel lesz La Mangában. A találkozóról élőképes közvetítést nézhet, részletek ITT.
A Kiel csapatát 1900-ban alapították. Egyetlen német bajnoki címét jóval a Bundesliga előtt 1912-ben érte el, a DFB-kupában kétszer játszott elődöntőt. A piros-fehér-kék, Gólyáknak becézett csapat sokáig a regionális bajnokságokban szerepelt, majd egyszer csak megindult felfelé: 2013-ban megnyerte a Regionalligát, 2017-ben feljutott a 3. ligából, 2024-ben pedig először vívta ki szereplést a német élvonalban, a Bundesligában, ahonnan aztán egy 17. hellyel azonnal kiesett.
A Kiel csapata jelenleg 11. a Bundesliga 2-ben. A vezetőedző Marcell Rapp. A 46 éves szakember 2021-ben vette át a csapatot, korábban ideiglenesen a Hoffenheimet vezette. A Kiel keretében többek között szlovén, dán, amerikai, koszovói, bosnyák, szlovák, svéd, norvég és szerb légiós is található. A Transfermarkt alapján 37.25 millió euró a keretük értéke. A legértékesebb játékosuk a török-német Umut Tohumcu 5 millióval, aki azonban a Hoffenheim kölcsönjátékosa.
Bundesliga 2-es klubbal az előző esztendőben kétszer is találkoztunk, a januári spanyolországi edzőtáborban 0-0-t játszottunk a Münsterrel, majd a nyáron Ausztriában 2-1-re vertük a Karlsruher SC-t.
Történelmi érdekesség az 1925-1926-os szezonban volt magyar válogatott játékosa a klubnak Obitz Gábor személyében.
A Kiel nem éppen hagyományos módját választotta a klubunk elleni felkészülésnek, a németek Facebook-oldala szerint a csapat gokartozással töltötte a pénteki nap egy részét.
Férfi labdarúgás
Téli edzőtábor, felkészülési mérkőzés
Ferencvárosi Torna Club - Holstein Kiel (német, 2. o.)
La Manga Club Football Center, kezdés: 14:00
Élő közvetítés: meccsjegy.fradi.hu
Távozik az FTC férfi labdarúgócsapatának vezetőedzője. Robbie Keane úgy döntött, elhagyja a klubot.
Itt a páratlan alkalom, hogy néhány egyszerű kattintás után önnél landoljon egy plüss Fradi-sas.
Szerb csatárunk három idény során 94 mérkőzésen lépett pályára, és több emlékezetes gólt is szerzett.
A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!
Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.
A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.
A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.
Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.