Mint arról korábban beszámoltunk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szerdán 3-3-as döntetlent játszott a Molde vendégeként a Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásában.
Együttesünk a Norvégiában elért eredménynek köszönhetően továbbra is veretlen maradt az európai kupasorozatok selejtezőjében. Legutóbb több mint két évvel ezelőtt, még 2018 nyarán, Tel-Avivban szenvedett vereséget. Tavalyi menetelésünk állomásait ITT összegyűjtöttük, ám idézzük fel, mi is történt: a 2019 nyarán már Sergei Rebrov által felkészített FTC a BL selejtezőjében a Ludogorec, a Valletta és a Dinamo Zagreb, az EL rájátszásában pedig a Suduva otthonában sem talált legyőzőre.
Az Európa Liga csoportkörében pedig veretlenül jártuk meg az Espanyol, a CSZKA Moszkva és a Ludogorec otthonát.
A remek sorozat az idén a BL-ben folytatódott. Augusztusban a skót bajnok Celtic világhírű arénájában, a Celtic Parkban arattunk szenzációs sikert, legutóbb pedig szerdán, a Molde vendégeként is megőriztük idegenbeli veretlenségünket. Hat vendégként vívott selejtező, három csoportkörös mérkőzés és két idény – ennyi ideje tart a sorozatunk!
Egyetlen mérkőzés maradt az idei kvalifikációból, a norvég bajnok elleni párharc budapesti visszavágója, melyet 2020. szeptember 29-én, kedden rendeznek a Groupama Arénában. Ezt követően dől el, hogy a Fradi a BL vagy az Európa Liga főtábláján kísérelheti meg tovább nyújtani szériáját az őszi szezonban.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!