2022. szeptember 1.
„Ez a pár perc nagyon sokat jelentett nekem”
Középpályásunk, Sigér Dávid a Vasas FC ellen először lépett pályára ebben az idényben.

Sigér Dávid a Vasas FC otthonában szerda este lejátszott, 1-0-s Fradi-sikerrel végződött bajnoki mérkőzés 87. percében állt be – Tokmac Nguent váltva az idénybeli első tétmeccsét játszotta. Közönségkedvenc középpályásunk a csütörtöki edzés után mesélt „második visszatéréséről”, valamint már a következő feladatról, a derbiről is.

- Sokan talán nem is gondolnák, de ez a pár perc nagyon sokat jelentett nekem – kezdte Sigér Dávid, aki tavasszal egy súlyos sérülést követően tért vissza, ám az új idényben szerdáig nem kapott lehetőséget. - Az előző szezon végén volt már egy rövid visszatérésem, játszottam néhány meccsen, amikor már megnyertük a bajnokságot. Sajnos ezt követően a felkészülési időszak nem alakult jól, több hetet ki kellett hagynom, ezek után óriási löketet adott, hogy - ha csak pár percre is, de - pályára küldött a mester a Vasas ellen. Győztes meccsbe szállhattam be, amelyen bár 1-0-ra vezettünk, a beállásomkor még közel sem volt lefutottnak mondható a találkozó. Nagyon nehéz volt a Vasas ellen játszani. Noha mi voltunk a veszélyesebbek, nem volt könnyű dolgunk, de a lényeg, hogy megszereztük a három pontot, így továbbra is hibátlanok vagyunk a bajnokságban.  

Vasárnap máris jön a következő feladat – szeptember 4-én 17.30-as kezdettel az Újpest FC vendégei leszünk.

- Mindig jó érzés az Újpest ellen készülni! – vágta rá Sigér Dávid. - A szurkolók már szerdán is a derbire hangoltak, aki ismeri a rigmusaikat, tudja, hogy már a Vasas ellen is elhangzott néhány olyan „üzenet”, ami már a következő meccset célozta meg. Természetesen nagyon készülünk mi is. Mindig különleges élmény az Újpest ellen szerepelni, akár a Groupama Arénában, akár a Szusza Ferenc Stadionban legyen a találkozó. Mindkét pályáról vannak nagyon jó emlékeim, remélem, vasárnap sikerül újakat szerezni. Bízom benne, hogy a folytatásban már engem is egyre többet láthatnak majd a pályán a szurkolók!

Sigér Dávid 2018 óta erősíti a Ferencvárost, amelynek színeiben mostanáig 135 mérkőzésen lépett pályára. Hogy mikor lesz a 135-ből 136, arra akár már vasárnap választ kaphatunk.

Cikkajánló

Angyalföldön is hibátlanok maradtunk

Kristoffer Zachariassen találatával nyertünk az újonc Vasas vendégeként 1-0-ra.

„Nehéz meccset tudtunk megnyerni”

Sztanyiszlav Csercseszov a Vasas elleni meccs után már a közelgő derbiről is beszélt.

Bogdán: „Újpesten folytatnánk a győzelmi szériát”

Kapusunk örül, hogy kapott gól nélkül hozta le a Vasas ellen 1-0-ra megnyert bajnokit – VIDEÓ!

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

Dibusszal és Vargával győzte le Koszovót a válogatott

Dibusz Dénes kezdőként, Varga Barnabás csereként játszott a Puskás Arénában 2-0-ra megnyert meccsen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin