2020. szeptember 13.
Ezúttal idegenben nyert Lipcsei Péter csapata
A másodosztályban szereplő kis Fradi, azaz a Soroksár ott folytatta, ahol abbahagyta: győzött.

Vasárnap két hét szünet után folytatódott a másodosztályú labdarúgó-bajnokság, a Merkantil Bank Liga. A Lipcsei Péter által felkészített Soroksár SC ezúttal a Szentlőrinc vendége volt Kozármislenyben.

A fővárosi csapat a 32. percben szerezte meg a vezetést, miután a Fradi korábbi csatára, Lovrencsics Balázs félfordulatból 18 méterről laposan a bal alsó sarokba lőtt. Ezzel ki is alakult a félidő végeredménye: Szentlőrinc–Soroksár SC 0-1.

A térfélcserét követően egészen a hajráig váratott magára az újabb találat, amely viszont döntőnek bizonyult. Nyolc perccel a rendes játékidő lefújása előtt Derekas Zoltán keresztbe passzolt Korozmán Kevin elé, aki nem hibázott és az üres kapuba passzolt.

Noha a vége előtt egy perccel Harsányi István révén még szépített a Szentlőrinc, mindez a lényegen már nem változtatott: amint a hetedik játéknapon vendéglátóként a Csákvár ellen, úgy vasárnap idegenben is győzni tudott a Lipcsei-csapat, amely így 10. a tabellán.

A folytatásban hétközi mérkőzés vár a Soroksárra, amely szerdán a Szombathelyi Haladást fogadja.

Férfi labdarúgás, NB II, 8. forduló

Szentlőrinc–Soroksár SC 1-2 (0-1)

Kozármisleny, Kozármislenyi Stadion. Játékvezető: Derdák Marcell

Soroksár: Varga - Kópis, Gengeliczki, Valencsik, Pászka - Gyömbér, Derekas - Csernik, Korozmán, Magyari – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter

Gólszerzők: (Harsányi I. 88. – tizenegyesből, ill. Lovrencsics B. 32., Korozmán 82.)

Cikkajánló

Borbély Balázs: Nem mondanám, hogy rosszul játszottunk

Az idegenbeli döntetlent követően vezetőedzőnk értékelte a Kisvárda elleni találkozót.

Egy pontot szereztünk Kisvárdán

Az OTP Bank Liga 10. fordulójában hiába dolgoztunk ki sok helyzetet, a kapuba találni csak egyszer sikerült.

Fradi-legenda a János-hegytől a Haller térig

Vépi Péter számára két dolog nem létezett: megalkuvás és másik csapat a Ferencvároson kívül. – INTERJÚ!

Tippeljen, és nyerjen esernyőt!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kisvárda elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Nagyon motivált a csapat”

Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap Kisvárdán folytatja bajnoki szereplését.

Zachariassen: Újabb csodálatos estét éltünk át!

Norvég támadónk a Plzen elleni EL-góljáról és Radnóti bemutatkozásáról mesélt – VIDEÓ!

Kristoffer Zachariassen az Európa Liga álomcsapatában

Norvég labdarúgónk a Plzen elleni duplája után 8,8-as értékelést kapott, és bekerült a forduló álomcsapatába.

Borbély: "Nem volt nagy helyzetük, kézben volt a meccs"

Vezetőedzőnk elégedett volt Radnóti Dániellel a kapuban, de egy dolog nagyon bosszantja.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin