2022. október 26.
FTC-AS Monaco: ezekkel a programokkal várjuk
Találkozhat A nagy Fradi lemez sztárjaival, illetve sok izgalmas játékot is kipróbálhat.

Mint ismert, az UEFA Európa Liga H-csoportját vezető férfi labdarúgócsapatunk október 27-én, csütörtökön 21.00-tól az UEL-csoportkör 5. fordulójában a francia élvonalban szereplő AS Monaco együttesét fogadja a Groupama Arénában. A fokozott érdeklődés miatt érdemes időben érkezni, hiszen már a kezdés előtt két és fél órával, azaz 18.30-tól nyitjuk a kapukat!

Amint azt drukkereink már megszokhatták, ezúttal is remek programokkal várunk minden érdeklődőt. A mérkőzés előtt találkozhat A nagy Fradi Lemez sztárjaival: a 19.30 és 20.15 közötti aktivitás során jelen lesz többek között Pataky Attila, a Hősök, illetve Nyári Kálmán, akikkel közös fotót is lesz alkalom majd készíteni, de természetesen aláírást is lehet kérni!

A felszíni parkolóban ezúttal is megtekinthető lesz a Fradi Kamion, melynél klubunk jelképét, a Fradi Sast is megcsodálhatják, de a kerengőn megtalálhatják a Fradi-minibuszt is, ahol válogathatnak a Fradi Shop kínálatából is. A játékokról sem felejtkezünk meg: a vállalkozó kedvűek tesztelhetik majd tudásukat a lövőerőmérőnél és a Subbuteónál. Kihagyhatatlannak ígérkezik a célbalövőverseny, a Soccercage, illetve a buborékfoci, de a bowling és a labdarúgás ötvözetét, a Fowlingot is megismerhetik a szurkolók. Különleges programnak ígérkezik a Reflexpálya, ami tulajdonképpen egy különleges akadálypálya, ahol a felvillanó fényeket kell minél gyorsabban megérinteni. 

Ezek mellett kitelepül a Fradi Shop is, ahol megvásárolhatják többek között a Fradista leszek - a kezdetek című mesekönyvet, A nagy Fradi lemezt, de akár szurkolói kiegészítőket is beszerezhetnek.

A Nap szurkolója játék ezúttal sem hiányozhat majd, amellyel streamen keresztül, a www.napszurkoloja.hu oldalon tudnak majd játszani. A nyertes egy páros MVM Gold belépőjeggyel lesz gazdagabb, míg Tippjátékunk során egy 15.000 Ft értékű Fradi Shop ajándékcsomag talál majd gazdára!

Cikkajánló

„Az utolsó mérkőzések jönnek, meg kell őket nyerni”

Vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelt a DVTK legyőzése után.

A második félidőben nem kegyelmeztünk a DVTK-nak

Címvédő labdarúgócsapatunk a Fizz Liga 29. fordulójában magabiztosan győzte le hazai pályán a DVTK-t.

Abu Fani lett februárban és márciusban a hónap játékosa

Labdarúgócsapatunk középpályása a bajnokságban és az Európa Ligában is kiemelkedően teljesített.

Elindult a licit a győztes meccslabdákra!

A labdák megvásárlásával az Albert Alapítványt támogathatja.

Profi szerződést kötöttünk fiatal játékosunkkal

Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

FTC–DVTK: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál!

Szurkolóink számára a péntek esti bajnoki idején is elérhető az MVM Dome parkolója.

Fradi Zóna Értékelés Live a DVTK ellen is

Ezúttal pénteken 19:30-tól várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Fradicsőség! – Nézd meg azonnal!

A FradiMédia YouTube-csatornáján már elérhető formabontó, exkluzív filmünk az idei UEL-idényről!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin