2022. március 6.
Kulcsfontosságú siker a Kisvárda ellen!
Franck Boli és Tokmac Nguen góljával hátrányból felállva 2-1-re győztük le a Kisvárdát.

Miután férfi labdarúgócsapatunk 1-0-s győzelmet aratott a MOL Magyar Kupában a Budapest Honvéd vendégeként, az NB I-ben a Kisvárda együttesét fogadta. Sztanyiszlav Csercseszov a Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Civic – Laidouni, Esiti – Zachariassen, Tokmac, Auzqui – Bassey kezdőcsapatot küldte pályára a Groupama Arénában megrendezett találkozón.

I. félidő

A mieink indították útjára a labdát, az első helyzet azonban a vendégek előtt adódott, Bumba vette célba a kapunkat, de Dibusz leért a lapos lövésre. A 11. percben Kovacevic eladott labdája után Mesanovic ugratta volna ki a társát, de hosszú volt az indítása. Öt perccel később Zachariassen jobboldali beadása érkezett veszélyesen, de a kisvárdai védelem felszabadított.

Pillanatokkal később Laidouni elé került a labda, aki ballal vette célba Dombó kapuját, de blokkoltak a vendégek. A 20. percben Tokmac és Zachariassen tanári összjátéka után előbbi akart próbálkozni, de egy önfeláldozó védő még a lövés pillanatában odaért. Egy perccel később Auzqui is célba vette a vendég kaput, de Dombó védett.

A játékrész felén túllépve Camaj beadását fejelte kapura az egyik kisvárdai támadó, de Dibusz hatalmas bravúrral hárított. Alig fél perccel később ismét magyar válogatott hálóőrünk volt főszerepben, amikor Ötvös távoli bombáját tolta fölé. A 30. percben egy hosszas videóbírós vizsgálat után büntetőt lőhetett a Kisvárda, ugyanis korábban Bassey kézzel ért a labdához. Végül Bumba állt oda a tizenegyeshez, és lőtt a kapuba (0-1).

A 36. percben három játékos, két kisvárdai labdarúgó és Bassey maradt a földön egy ütközés után. Azonnal érkezett az orvosi stáb, de nigériai támadónk egy rövid ápolás után jelezte, hogy tudja folytatni. Három perccel az első játékrész vége előtt Dibusz kétszer is nagyot védett. A hátralevő időben újabb gól már nem esett, így 1-0-s Kisvárda-vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.

II. félidő

A szünetben két helyen is változtattunk: Esitit Marquinhos, míg Bassey-t Boli váltotta.

A fordulás után az 52. percig kellett várni az első helyzetre, amikor Civic beadását Boli fejelte fölé. Alig két perccel később egy lefejelt labda után Auzqui veszélyeztetett, de az argentin támadó ballábas lövését védte Dombó.

Az 56. percben Wingo mélységi passza után Auzqui centerezett, középen Marquinhos próbálkozott ollózással, de nem találta el a labdát, majd Tokmac vette célba a kaput, de blokkolt a vendég védelem. Két perccel később megtört a jég: Marquinhos zseniális kiugratása után Civic adta a labdát a középen üresen érkező Bolinak, aki a kapuba lőtt (1-1). Csercseszov azonnal változtatott: Auzqui helyett Zubkov érkezett.

Egy perccel később Tokmac a kapuval szemben állva tüzelt, de Dombó védte a bal felső sarokba tartó löketet. A 68. percben egy labdaszerzés után kontrázhattunk, Marquinhos indult meg a kapu felé, majd a tizenhatos előterében passzolt a balján érkező Tokmacnak, aki egy igazítás után jobbal csavarta el a labdát centikkel a bal alsó mellett.

A 72. percben kettő cserélt a Kisvárda: Bumba helyére Asani, míg Camaj helyére Navratil érkezett.

A 78. percben Zubkov lőtt, de Dombó védett. Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt cseréltünk: Zachariassen helyét Gavric vette át. A 83. percben a Kisvárda is változtatott: Mesanovic helyett Makowski folytatta.

Az utolsó percekre fordulva Gosztonyi is pályára lépett, aki Zlicicet váltotta. A hosszabbítás első percében egy remek egyéni villanás után Tokmac gurított a kapuba (2-1). Az utolsó percekben még voltak helyzeteink, de újabb gól már nem született, így 2-1-re legyőztük a Kisvárdát, ezze pedig öt pontra léptünk el közvetlen riválisainktól!

Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 23. forduló

FTC – Kisvárda 2-1 (0-1)
Budapest, Groupama Aréna

FTC: Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Civic – Laidouni, Esiti (Marquinhos, a szünetben) – Zachariassen (Gavric, 80.), Tokmac, Auzqui (Zubkov, 59.) – Bassey (Boli, a szünetben)
Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Kisvárda: Dombó – Peteleu, Prenga, Cirkovic, Leoni – Melnyik, Zlicic (Gosztonyi, 86.) – Bumba (Asani, 72.), Ötvös, Camaj (Navratil, 72.) – Mesanovic (Makowski, 83.)
Sportigazgató: Révész Attila

Sárga lapok: Esiti (24.), Bassey (30.), illetve Leoni (6.), Ötvös (17.)

Gólok: Boli (58.), Tokmac (91.), illetve Bumba (31. – büntető)

Cikkajánló

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

Elindult a jegyértékesítés az MK-elődöntőre

Férfi labdarúgócsapatunk április 24-én, szerdán 20 órakor lép pályára a Nyíregyháza ellen.

Így lehetünk bajnokok szombaton

Férfi labdarúgócsapatunk közel került a bajnoki cím megvédéséhez.

Fradi Kamion a Kisvárda elleni meccsen

A Kisvárda elleni bajnoki előtt drukkereink 14 és 17 óra között megcsodálhatják országjáró járművünket.

FTC-Kisvárda: íme, a meccsnapi ajánlatunk

Ezúttal a Fradi ágyneműket vásárolhatják meg jelentős kedvezménnyel.

Sajtóakkreditáció a Kisvárda elleni bajnokira

A sajtó munkatársai április 19., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat a szombati bajnokira.

Kenan Kodro: „Mind Dejannal vagyunk”

A ZTE ellen eredményes bosnyák támadónk értékelte a mérkőzést – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin