Korábbi svájci válogatott védőnk, Stefan Gartenmann is nagyon várja a mieink AC Milan elleni UEL-mérkőzését. Továbbra is kapcsolatban van a korábbi csapattársaival, és bízik benne, hogy a Fradira jellemző harcos hozzáállással borulhat a papírforma Milánóban. A jelenleg az olasz Serie B-ben szereplő Sampdoria védőjével beszélgettünk.
- Először is, mennyire sikerült megszokni az olasz körülményeket?
- Remekül érzem magam itt kint, ugyancsak nemrég jöttem ide, de máris otthonosan érzem magam Olaszországban. Önmagamra nézve is nagyon jó kipróbálni magam egy, a Fradihoz hasonlóan nagy klubban, mint a Samp.
- Azért erősítsen meg, hogy tartja a kapcsolatot a fradis társakkal is?
- Persze, nagyon jó barátokat szereztem a Fradinál, sok játékossal kapcsolatban vagyok. Igazán erős közösségünk volt az öltözőben, erre jól emlékszem.
- Ma este nem kisebb feladat előtt állunk, mint az AC Milan ellen meccs, amely az egyik legnagyobb sztárcsapat Olaszországban.
- Ez így igaz, őszintén fogalmazva, nagyon nehéz este vár a Fradira, de a magyar csapat igazán különleges szinten teljesít eddig az idei Európa Liga-főtáblán, illetve folyamatosan láthattuk az utóbbi években, hogy milyen bravúrokra képes ez a klub. Én nagyon bízom a srácokban, menjenek oda és távozzanak legalább egy ponttal Milánóból.
- Ahogy említette is, az önbizalmunk a helyén van, hiszen három sikert arattunk eddig a főtáblán, de összességében is 11 meccse vagyunk veretlenek Európában.
- Ez igazán imponzáns teljesítmény, amit eddig a csapat letett az asztalra az idei szezonban. Nem lepett meg a srácok kiváló szereplése, hiszen tudatában vagyok a játékosok és a szakmai stáb képességeivel, nagyon megérdemli a klub azt, ahol most van. Minden jót kívánok a Fradinak!
Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!
Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.
Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagságról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha!
Részletek ITT!
A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.
Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.
Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.
Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.
Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.
November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.