2019. augusztus 18.
Gróf Dávid: „Sikerült újra önbizalmat szerezni”
Először védő kapusunk szerint fontos volt, hogy egyetlen pillanatra se hagyjon ki a koncentráció.

A Kaposvár elleni bajnokin először kezdhetett a Ferencvárosban a nyáron érkezett Gróf Dávid. Kapusunk nagyon örült, hogy kapott gól nélküli győztes mérkőzésen mutatkozott be.

- Pénteken tudtam meg, hogy én fogok védeni. Az edzés előtt volt egy kis taktikai értekezlet, akkor szólt Tonó (Balogh Tamás, az FTC kapusedzője – a szerk.), hogy úgy készüljek, én kezdhetek majd. Már több mint hat hete erre készülök, többször elképzeltem ezt a helyzetet, ott volt a fejemben az a kép, hogy én állok a kapuban. Remek este volt, hiszen játszhattam, próbáltam élvezni minden percét. Köszönöm a családomnak és a barátaimnak, hogy végig hittek bennem, a győzelmet szeretném nekik ajánlani. Örülök, hogy kapott gól nélkül sikerült a bemutatkozás, ugyanilyen keményen fogok dolgozni a továbbiakban is, aztán az edző eldönti majd, melyik meccsen ki védhet - nyilatkozta játékosunk a fradi.hu-nak.

Gróf a kaposváriak elleni győzelmet is elemezte röviden.

- Ilyen találkozóra számítottam. Valószínű volt, hogy nem rólam szól majd a meccs. De végig űznöm kellett a srácokat, hogy a koncentráció egyetlen pillanatra se lankadjon. Ezt pedig sikerült is elérnünk, hiszen nem kaptunk gólt. Fontos volt ez a győzelem már csak azért is, hogy a keddi vereség után jó eredményt érjünk el. Most önbizalmat szereztünk, készülünk a csütörtök Európa Liga-mérkőzésre.

Cikkajánló

Vegyen bérletet focicsapatunk játékosaitól!

Bajnoki címvédő futballcsapatunk két labdarúgója, Szalai Gábor és Jonathan Levi is beáll a jegypénztárba.

Fontos hírek a derbire készülő szurkolóknak!

Minden, amit az Újpest elleni idegenbeli bajnokira készülő drukkereinknek tudniuk kell.

Indul a jegyértékesítés a MOL Magyar Kupa döntőjére

Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk május 9-én 18:00-kor találkozik a ZTE-vel a Puskás Arénában.

Kétgólos csatárunk lett a Paks elleni bajnoki legjobbja

Lenny Joseph megköszönte a szurkolóknak az elismerést.

Jön a Fradi Zóna elemzés legújabb adása!

A Paksi FC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

Joseph duplájával győzelem a Paks ellen

Nézze meg a Paksi FC elleni győzelmünk két gólját és legfontosabb helyzeteit - VIDEÓ!

Ki volt áprilisban az iFOREX Hónap Játékosa?

Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!

Robbie Keane: „Lőhettünk volna több gólt is”

Vezetőedzőnk szerint az FTC irányította a Paks ellen vasárnap megnyert mérkőzést.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin