Korábbi labdarúgónk, Martos Győző egy magyar bajnoki címet és négy Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett a Ferencváros játékosaként, valamint tagja volt az 1975-ben a Dinamo Kijev ellen KEK-döntőt játszó csapatnak.
1949. december 15-én született Budapesten, pályafutását a XVII. kerületi Sportiskolában kezdte, majd egy barátja ajánlására került 1970-ben a Ferencvároshoz, igaz az első csapatban csak 1971 nyarán mutatkozott be. Zöld-fehérben egyetlen bajnoki címét a 1975/76-os szezonban szerezte, ekkor 29 mérkőzésen lépett pályára és megkapta a csapat legjobbjának járó Toldi-vándordíjat is.
– Hogy miért a Ferencváros? Én már előtte is fradista voltam, s ez nem csak amolyan lózung, és nagyotmondás, hanem tényleg igaz. A zöld-fehéreket a keresztapám révén ismertem meg, ő vitt ki mindig a meccsekre, nekem pedig hatalmas élményt jelentett Albert Flórián, Varga Zoltán és a többiek játéka. A fradizmusom innen ered… A klubhoz 1970-ben kerültem, mégpedig azért, mert játékosra volt szüksége a Ferencvárosnak. No, de nem ám az első csapatnak, hanem a – harmadiknak. Több együttese is volt akkoriban az FTC-nek, engem pedig a harmadik számúba igazoltak, de ott nem játszottam egy percet sem. Felkerültem a másodikba. Az első csapatba azért akkoriban még „meredek” lett volna odakerülni, elvégre Novák Dezső és Vépi Péter szerepelt ott, igaz, sokat mégsem kellett várnom a debütálásra – olvasható egy a tempofradi.hu-n elérhető beszélgetésben.
A Fradiban eltöltött nyolc szezonja alatt minden sorozatot figyelembe véve 346 mérkőzést játszott és 22-szer volt eredményes, a bajnokságban 202 találkozón 8 gólig jutott. Korábbi védőnk pályafutásának elismeréseként 1981 óta klubunk örökös bajnoka. Az FTC Baráti Kör elnökségének 2018 és 2026 között tagja, és egyik alelnöke volt.
A magyar válogatottba 28 évesen került be, összesen 34 mérkőzésen lépett pályára és két világbajnokságon – az 1978-as argentínai és az 1982-es spanyolországin – is képviselhette Magyarországot.
- Mérhetetlenül szomorú vagyok. Egy újabb legendás társunktól kellett fájó szívvel búcsút vennünk – mondta korábbi csapattársa, Szokolai László.
Martos Győzőt a Ferencvárosi Torna Club és az MLSZ saját halottjának tekinti!
Isten nyugosztalja, emlékét örökre megőrizzük!
Borbély Balázs kijelölte férfi labdarúgócsapatunk keretét a Európa Liga ligaszakaszának első körére.
Csütörtökön jön az ETO FC elleni bajnoki összecsapás az első forduló pótlásaként.
A derbi napján a SUPERZ. x Fradi – 36 parfüm 30 százalék kedvezménnyel lesz kapható.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az ETO FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Az örmény válogatott labdarúgó két évvel ezelőtt bajnok lett a Ferencvárossal.
Labdarúgócsapatunk szélsője, Lisztes Krisztián érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.
Új igazolásunk a műsorban vett fel először Fradi-mezt és elmondta egy álma válik valóra.
A szerb szélső az előző szezont is kölcsönjátékosként töltötte.