2019. október 10.
Gyenge játék és vereség Horvátországban
Labdarúgó-válogatottunk sima vereséget szenvedett Horvátország otthonában Európa-bajnoki selejtezőn.

Öt Fradi-játékossal készült a magyar válogatott a horvátok elleni Eb-selejtezőre, közülük - ahogy azt már az elmúlt időszakban tétmeccseken megszokhattuk - Lovrencsics Gergő ismét a kezdőcsapatban kapott helyet. Dibusz Dénes, Botka Endre, Sigér Dávid a kispadról nézte végig a találkozót, Varga Roland pedig csereként állt be. A mieinknél sok volt a hiányzó, többek között Szoboszlai Dominik és Nagy Ádám sem volt bevethető.

Hazai pályán legyőztük Horvátországot, idegenben azonban rosszul, gyengén futballoztunk, és nagyon hamar, már az ötödik percben hátrányba kerültünk, Kádár Tamás eladott labdáját követően a Real Madrid aranylabdás futballistája, Luka Modric gyalogolt be a kapunkig, majd a bal alsóba passzolt (1-0).

Szűk húsz perccel később sajnos Lovrencsics is hibázott, az eladott labdáját követően Bruno Petkovic volt eredményes (2-0). A hazaiak csatára ráadásul a szünet előtt is bevette a kapunkat, ekkor egy jobb oldali beadást követően Kádár ért újfent rosszul a labdába, Petkovic pedig ismét nem hibázott (3-0).

A szünetben Marco Rossi szövetségi kapitány le is cserélte Kádárt, Lang Ádám váltotta, a vesszőfutásunk azonban tovább tartott, ugyanis Kleinheisler László összehozott egy büntetőt. Ivan Perisic tizenegyesét ugyan kivédte Gulácsi Péter, de középpályásunkat második sárga lappal kiállították, így emberhátrányba kerültünk.

A 78. percben Varga Roland is beállt, így növelhette válogatottságainak számát, a hátralévő időben azonban már nem változott az eredmény, így sima vereséget szenvedtünk. Szlovákia 1-1-es döntetlent játszott Wales-szel, így két fordulóval a selejtezők vége előtt egy pontra vagyunk a kijutást érő helytől.

Folytatás vasárnap, a Groupama Arénában Azerbajdzsán ellen!

(Fotó: Magyar Labdarúgó Szövetség)

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, 6. FORDULÓ
HORVÁTORSZÁG-MAGYARORSZÁG 3-0 (3-0)
HORVÁTORSZÁG: Livakovic - Jedvaj, Lovren, Vida, Barisic - Modric (Kovacic, 67.), Rakitic (Vlasic, 74.), Brozovic - Rebic, Petkovic, Perisic (Brekalo, 60.)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi - Lovrencsics, Orbán, Kádár (Lang, a szünetben), Korhut - Kleinheisler, Vida M. - Dzsudzsák (Nagy D., 60.), Holman, Sallai (Varga R., 76.) - Szalai
Gól: Modric (5.), Petkovic (24., 42.)
Piros: Kleinheisler (56.)

Cikkajánló

Varga Barnabás a világ legjobbjai között

Válogatott támadónk a 13. legeredményesebb játékos volt 2025-ben.

Sajtóakkreditáció a Rangers elleni UEL-meccsre

A média munkatársai december 9-e, kedd 14.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

Bemutatkozott a Macron Sport Hub a Groupama Arénában

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!

Ötvös a tabella élére rúgta a Fradit Kisvárdán

Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.

Tippeljen és nyerjen Ferencváros sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin