2022. június 12.
Gyors gólváltás és döntetlen a második edzőmeccsen
Új igazolásunk, a holland Mats Knoester első gólját szerezte a Ferencvárosban.

A Carda Martjanci elleni 8-0-s sikert követően rekordbajnok és Magyar Kupa-címvédő férfi labdarúgócsapatunk az ausztriai edzőtábor második felkészülési mérkőzésén az északmacedón FK Shkendija ellen lépett pályára a szlovéniai Gornja Radgonában. Sztanyiszlav Csercseszov, ahogy azt a mérkőzés előtti beharangozóban előre jelezte is, jócskán variált a kezdőcsapatunkon, így a Varga – Gera, Csontos, Knoester, Katona – Esiti, Loncar – Zachariassen, Mercier, Marquinhos – Traoré tizenegy kezdte a találkozót.

I. félidő

A második percben az északmacedónok előtt adódott az első lehetőség Csontos hibája után, de a középre érkező lövést Varga Ádám hárította. A következő négy percben fiatal kapusunknak kétszer is játékba kellett avatkoznia, előbb egy alapvonalról érkező beadási kísérletet szedett össze, majd egy indításra lépett ki remek ütemben.

A kilencedik percben jegyezhettük fel az első ferencvárosi lehetőséget, amikor Mercier és Marquinhos játszott össze, végül utóbbi lőtt, de levágódott a labda. A 20. percben egy baloldali szabadrúgás után Varga nem tudta jól elöklözni a labdát, így egy lágy fejessel még veszélyeztetett a Shkendija, de nem találta el a kaput. Hat perccel később egy jobboldali beadással próbálkoztunk, de nem tudtunk veszélyeztetni.

A rövid ivószünet után gyorsan odakerültek a kapunk elé az északmacedónok, de az utolsó passz nem volt jó, így maradt a 0-0. A 31. percben Gera ívelte középre a labdát, ahol Traoré emelkedett, de fejese nem találta el a kaput. Öt perccel később jegyezhettük fel az első negyvenöt perc legnagyobb helyzetét, amikor egy ide-oda pattogó labda csattant a kapunk felsőlécén. A nagy ziccer komoly ébresztő volt a mieinknek, ugyanis ezt követően többször is odakerültek a kapu elé, de az utolsó passzokba, beívelésekbe hiba csúszott, vagy épp a védelem blokkolta a lövéseket.

II. félidő

A szünetben kettőt cseréltünk: Traoré és Marcier helyett Bassey és Baturina érkezett.

Az 54. percig kellett várni a második játékrész első komoly helyzetére, de Katona középre lőtt labdáját a gólvonal elől kivágták a védők. Egy perccel később cseréltek a mieink: Loncart Auzqui váltotta. Öt perccel később Marquinhos szöglete után Knoester érkezett szenzációsan, és fejjel megszerezte első gólját a Ferencváros színeben (1-0). A 60. percben Hasani révén egyenlített a vendég együttes (1-1).

A gyors gólváltás után valamelyest visszaesett a mérkőzés irama, elmaradtak a helyzetek mindkét oldalon, sokkal inkább a mezőnyben harcoltak a játékosok. A játékrész második feléhez érve vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov bedobta a fiatalokat is a mélyvízbe, hiszen előbb Nagy Olivér, majd Kaján Norbert is megkapta a lehetőséget a bizonyításra.

Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt Marquinhos ívelt a hosszú oldal felé egy szabadrúgást, ahol Csontos fejelt, de ez nem okozott gondot az ellenfél kapusának. Az utolsó öt percre az NB I-ben már bemutatkozó Lisztes Krisztián vette át Zachariassen helyét. A hosszabbítás perceiben Csontos vette célba a kaput, de nagyot védett a kapus. Újabb gól már nem született, így 1-1-es döntetlennel zárult ausztriai edzőtáborunk második edzőmeccse.

Férfi labdarúgás, felkészülési mérkőzés
FTC-Shkendija 1-1 (0-0)
FTC: Varga – Gera (Kaján, 76.), Csontos, Knoester (Iyinbor, 60.), Katona – Esiti (Nagy O., 68.), Zachariassen (Lisztes, 87.), Loncar (Auzqui, 55.) – Marquinhos (Damir, 89.), Mercier (Bassey, 46.), Traoré (Baturina, 46.)
Kispad: Szécsi, Kaján, Iyinbor, Nagy, Gavric, Auzqui, Lisztes, Baturina, Bassey, Redzic
Gól: Knoester (59.), illetve Hasani (61.)

Cikkajánló

Robbie Keane nélkül folytatja a Fradi

Távozik az FTC férfi labdarúgócsapatának vezetőedzője. Robbie Keane úgy döntött, elhagyja a klubot.

Vigye haza a Fradi kabaláját!

Itt a páratlan alkalom, hogy néhány egyszerű kattintás után önnél landoljon egy plüss Fradi-sas.

Távozik Alekszandar Pesics

Szerb csatárunk három idény során 94 mérkőzésen lépett pályára, és több emlékezetes gólt is szerzett.

„Pénzt ritkán láttunk, de küzdöttünk az aranyért!”

A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!

Ki lesz az Év Fradi-futballistája? - Szavazzon!

Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Múzeum

A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Shop

A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.

Zachariassen lett a ZTE elleni győztes meccs legjobbja

Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin