34-szeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a máltai Hamrun Spartans együttesét az UEFA Európa Konferencia Liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. Vezetőedzőnk Máté Csaba a Varga Á. - Wingo, Knoester, Cissé, Pászka – Sigér, Abu Fani - Traoré, Tokmac, Zachariassen - Varga B. kezdőcsapatot küldte a pályára.
I. félidő
Együttesünk az első mérkőzésen 6-1-es győzelmet aratott, így a továbbjutás kérdése tulajdonképpen az első mérkőzésen eldőlt, de Máté Csaba alakulata már az első perctől kezdve támadó szellemben futballozott. A harmadik perc végén Abu Fani lőtt kapura, próbálkozása egy máltai védőn megpattant, így Marchetti hárítani tudott.
A vezetést azonban a vendégek szerezték meg Mbong révén, aki Pászka mellől félfordulatból lőtt a kapunkba (0-1). A mieink a találatot követően is többet birtokolták a labdát, a tizedik percben pedig Tokmac volt agresszív, labdaszerzését követően Varga Barnabás pörgette a kapu felé a labdát, de kísérlete célt tévesztett. A 14. percben Wingo ívelt a kapu elé, a beadásra megint csak Varga érkezett, de fejesét Marchetti fogta.
Tíz perccel később ismét válogatott csatárunk került helyzetbe Abu Fani szabadrúgását követően, de a Hamrun hálóőre ezúttal is a helyén volt, majd a 33. percben Abu Fani löketét tornászta ki. Csapatunk az első játékrész második felében mindvégig nyomást helyezett az ellenfélre, ami végül meghozta az eredményét, hiszen három perccel a szünet előtt Sigér remek ívelését követően Varga Barnabás emelt az alapvonalról Traoréhoz, aki a Hamrun hálójába bólintott, így döntetlennel mehettünk a szünetre (1-1).

II. félidő
A második játékrészben együttesünk még inkább beszorította ellenfelét, többször is magasan letámadott, amivel megzavarta a vendégek labdakihozatalát. A fölény helyzeteket is eredményezett, az 53. percben Sigér bombája a felsőlécen csattant. A 60. percben Máté Csaba új erőket küldött támadósorba, Tokmacot Marquinhos, míg Traorét Lisztes váltotta.
A 69. percben brazil légiósunkat a szünetben beállt Civic indította, Marquinhos pedig betört az alapvonal mellett, és Varga elé tálalt, aki értékesítette a ziccert (2-1). Két perccel később Lisztest rántották le a kaputól 25 méterre, a labda mögé ismét Abu Fani állt oda, és csak Marchetti bravúrján múlt, hogy nem szereztünk újabb gólt.
Az utolsó tíz percben ismét változtattunk: Abu Fani vastaps közepette hagyta el a pályát, helyére Amer Gojak érkezett. A hajrában is a mieink veszélyeztettek többet, de újabb gól már született, így a párharcot oda-vissza megnyerve, 8-2-es összesítéssel jutottunk a rájátszásba, ahol a litván Zalgiris Vilnius lesz az ellenfelünk.
Férfi labdarúgás,
UEFA Európa Konferencia Liga, 3. selejtezőkör, 2. mérkőzés
FTC – Hamrun Spartans 2-1 (1-1)
Budapest, Groupama Aréna
FTC: Varga Á. – Wingo (Civic, a szünetben), Knoester (Abena, 74.), Cissé, Pászka – Sigér, Abu Fani (Gojak, 81.) - Zachariassen – Tokmac (Marquinhos, 60.) – Zachariassen, Varga B., Traoré (Lisztes, 60.)
Vezetőedző: Máté Csaba
Hamrun Spartans: Marchetti – Mbong (Camenzuli, 38.), Bilic, Emerson, Bjelicic – Elionay (Attard, 80.), Krstic, Nenov (Eder, 63.), Corbolan – Montebello (Jonny, 63.), Paintsil (Borg, 80.)
Vezetőedző: Luciano Zauri
Sárga lapok: Mbong (25.), Bjelicic (55.), Corbalan (92.)
Gólok: Traoré (42.), Varga B. (69.), illetve Mbong (6.)
Továbbra is zajlik a bajnoki szezonbérletek értékesítése a 2023/24-es szezonra!
A Paks elleni hazai bajnokira IDE kattintva vásárolhatja meg belépőjét!
Utolsó meccsét Debrecenben vívja meg Marco Rossi csapata, soraiban Gruber Zsomborral és Osváth Attilával.
Labdarúgó világbajnoki felkészülési mérkőzésen Haiti válogatottja előnyről kapott ki Perutól.
Magyar bajnok korábbi labdarúgónk bízik volt csapattársában, az FTC új vezetőedzőjében, Borbély Balázsban.
Labdarúgó-válogatottunk idei harmadik meccsén is pályára lépő védőnk értékelte a finnek elleni sikert – VIDEÓ!
Védőnk 45 percet volt pályán, Varga Barnabás két gólja döntötte el a mérkőzést.
Idén sem múlhat el a nyár a nagy sikerű Garázsvásár nélkül, ahol hatalmas kedvezményekkel vásárolhatnak.
Egy illat, ezer emlék. Egy igazán különleges Fradi-relikvia lehet az öné, ráadásul a játékosok...