Labdarúgócsapatunk szerda este 0-0-s döntetlent játszott a Honvéddal. Azok, akik azon a meccsen nem léptek pályára (vagy csereként álltak be), csütörtökön a Soroksár ellen játszottak zártkapus felkészülési találkozót. Vezetőedzőnk kezdőcsapata a következő volt: Gróf - Botka, Frimpong, Leandro, Civic - Skvarka, Vécsei - Varga, Lodico, Bőle - Sihnevich.
Ellenfelünknél is játszottak Fradi-játékosok: Szánthó Regő, Csonka András, Szerető Krisztofer és Takács Zsombor is fiókcsapatunkban lépett pályára. A vezetést Bőle Lukács révén a Fradi szerezte meg, középpályásunk nagy gólt lőtt 20 méterről a jobb felső sarokba.
Varga Roland tudta megduplázni aztán az előnyünket, szélsőnk elhúzott a bal oldalon, majd a vendégek kilépő kapusa felett okosan emelt a kapuba. A mieink háromgólos győzelmét Leandro állította be, aki egy szögletet követően lőtt szép mozdulattal a Sori kapujába.
Sergei Rebrov csereként pályára küldte Ammar Ramadant és Csontos Dominiket is, míg a kapuban Szécsi Gergő is lehetőséghez jutott. A mérkőzés végén még növelhettük volna az előnyünket, Varga adott remek labdát Michal Skvarkának, akit egy szép csel után buktattak a tizenhatoson belül, de a sértettnek nem sikerült gólra váltania a büntetőt, így maradt a 3-0-s különbség.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FTC-Soroksár 3-0
FTC: Gróf - Botka, Frimpong, Leandro, Civic - Skvarka, Vécsei - Varga, Lodico, Bőle - Sihnevich. Vezetőedző: Sergei Rebrov
Csereként beállt: Ramadan, Csontos, Szécsi
Gól: Bőle, Varga, Leandro
Válogatott védőnk szerint a hazai meccs jó kiindulópont, de a Górnik ellen idegenben is koncentrálni kell.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Górnik Zabrze elleni EL-mérkőzés pontos végeredményét!
Vezetőedzőnk mellett Cadu vett részt a Górnik Zabrze stadionjában tartott szerdai sajtóeseményen.
Férfi labdarúgócsapatunk delegációjának repülőútja mindössze 40 percen át tartott Lengyelországba.
Korábbi játékosunk, Michal Nalepa részletes útmutatást adott a Górnikról az UEL-visszavágó előtt – INTERJÚ!
Labdarúgócsapatunk védője, Gómez Mariano érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.
Labdarúgócsapatunk Real Madrid elleni góllövője kapta meg a Midea mérkőzés legjobb Fradi-játékosa-díjat.
Férfi labdarúgócsapatunk augusztus 17-én játszik a ZTE FC vendégeként.