2020. május 23.
Győztes újraindítás - Sigér bombái döntöttek!
Labdarúgócsapatunk megnyerte az újrakezdés utáni első meccsét, Sigér bombagóljaival, 2-1-re a DVSC ellen.

Érdekes pikantériája volt annak, hogy ez a forduló hivatalosan az 1. forduló mérkőzése, hiszen még tavaly nyáron az európai kupameccseink miatt halasztottak el több találkozót, de egyben az újraindítás első mérkőzése is volt ez. A jelenleg zajló idényben mindkét eddigi bajnokit mi nyertük: Debrecenben 6-1-re, Budapesten 2-0-ra győztünk.

A találkozót a biztonsági előírások miatt zárt kapuk mögött rendezték meg, de a lelátón megjelentek a drukkerek arcképei, valamint a hangszóróból szóló szurkolói biztatások is támogatták a mieinket.

Az első helyzet a miénk volt, Lovrencsics Gergő ballábas lövését védte Nagy Sándor. A vezetést azonban sajnos a vendégek szerezték meg, a 14. percben Bódi Ádám váratlan átlövése kötött ki a kapunkban (0-1).

Nem estünk össze azonban a kapott góltól, sőt, rögtön nagyobb sebességre kapcsoltunk, aminek meg is lett az eredménye. A 22. percben Eldar Civic beadását Franck Boli még a lécre fejelte, ám a kipattanót Sigér Dávid 8 méterről elemi erővel a kapuba bombázta (1-1)!

Négy perccel később pedig már majdnem a vezetés is hozzánk került, Lovrencsics jobb oldali beadásáról Boli épphogy lemaradt, a hosszún érkező Tokmac Nguennek azonban jó volt, ám a lövését Kinyik Ákos kivágta a kapu torkából.

A 33. percben Sigér újra próbálkozott egy távoli lövéssel, ekkor még nem talált kapuba, ám nem sokkal később már igen:

Tokmac passza után csaknem 25 méterről váratlanul lőtt, a labda pedig a léc alatt utat talált a kapuba, 2-1!

A második félidő első negyedórája helyzet nélkül telt el, majd szép lassan jöttek a cserék: az új, ideiglenes szabályok értelmében kilenc játékost lehet a kispadra nevezni, és közülük öten pályára is léphetnek - maximum három játékmegszakítással.

A debreceniek már a szünetben is váltottak, nálunk Vécsei Bálint a 60. percben jött Oleksandr Zubkov helyett. Három perccel később Eldar Civic bal oldali beadását Isael húzta egyből jobbal kapura, kevéssel tévesztett. Nem sokkal később Vécsei veszélyeztetett, de ballábas lövése némileg elkerülte a vendégkaput.

A 72. percben Botka Endre becsúszását követően először továbbot intett a játékvezető, de aztán mégis befújta a szabálytalanságot, Tőzsér Dániel pedig nagyon veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást, ám a kísérlete nem találta el a kapunkat.

A 83. percben kettőt cserélt Sergei Rebrov, Boli helyett Sihnevich, Isael helyett Skvarka érkezett. A Debrecen igyekezett nagyobb nyomást helyezni ránk, de a meccs végének legnagyobb helyzete így is a mienk volt, előbb Vécsei járt közel a gólhoz, majd Tokmac ismétlése ment kevéssel a kapu fölé.

A végére még Somalia is beállt a duplázó Sigér helyére, brazil középpályásunk a kapufát is eltalálta, az eredmény azonban nem változott,

így a szezonban harmadszor is le tudtuk győzni a DVSC-t!

LABDARÚGÓ NB I, 1. FORDULÓ (PÓTLÁS)
FTC - DVSC 2-1 (2-1)
FTC: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Botka, Civic - Sigér (Somalia, 88.), Haratin - Zubkov (Vécsei, 60.), Isael (Skvarka, 83.), Tokmac - Boli (Sihnevich, 83.)
DVSC: Nagy S. - Kusnyír, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi - Bódi, Haris (Csősz, 66.), Tőzsér (Milunovic, 77.), Varga K. (Kundrák, 66.) - Szécsi, Adeniji (Garba, a szünetben)
Gól: Sigér (22., 42.), ill. Bódi (13.)
Sárga: Zubkov (28.), Haratin (36.), Botka (72.), ill. Pávkovics (64.)

Cikkajánló

Sigér: Csak az számít, hogy bajnokok legyünk - VIDEÓ

Így értékelte a DVSC ellen győzelmet a meccs hőse, a duplázó Sigér Dávid.

Rebrov: „Ennyi kihagyás után ez remek teljesítmény”

Sergei Rebrov a duplázó Sigér Dávidről is jó véleménnyel volt a lefújás után.

Ötven bajnoki óta veretlenül a Groupama Arénában!

Férfi labdarúgócsapatunk szombaton tovább írta a hazai veretlenség tavaly megdöntött rekordját.

Profi szerződést kötöttünk Szegedi Botonddal

Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

Változott második ausztriai edzőmeccsünk helyszíne

Együttesünk az eredeti időpontban, de új helyszínen, a Kufstein Arénában játszik az azeri Qarabag FK ellen.

Ifj. Lisztes Krisztián továbbra is a Fradit erősíti

Fiatal szélsőnk marad továbbra is kölcsönben az Eintracht Frankfurttól – VIDEÓ!

Gruber-gól és helyzetek a Sabah elleni edzőmeccsen

Nézze meg az azeri bajnok elleni felkészülési mérkőzésünk összefoglalóját - VIDEÓ!

„Ez a meccs jó visszaigazolás volt a srácoktól”

Pályaedzőnk, Leandro de Almeida elégedetten értékelte a csapat teljesítményét a Sabah elleni edzőmeccs után.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin