2024. március 6.
Habib Maiga: „Küzdünk tovább a céljainkért!”
Középpályásunk első góljáról, a csapaton belüli egységről és a célokról beszélt.

34-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 23. fordulójában a Kecskemét együttesét fogadta. Együttesünk 2-0-s győzelmet aratott, a találkozón pedig először volt eredményes téli igazolásunk, Habib Maiga.

- Milyen volt megszerezni az első gólodat?

- Természetesen fantasztikus érzés volt, a posztom miatt nem gyakran szerzek gólt, örülök, hogy most összejött. Persze nem akarom sajnáltatni magam, ott játszom, ahol a leginkább a csapat segítségére lehetek, és emellett folyamatosan megkapom a bizalmat az edzői stábtól, amiért nagyon hálás vagyok. Abenának is köszönettel tartozom, nagyon jó helyre fejelte vissza a labdát.

- Hogy érzed magad a csapaton belül?

- Immár bő két hónapja futballozom itt, sikerült hamar beilleszkednem, a fiúk nagyon sokat segítettek ebben. Nagyon jó a csapaton belüli kémia, egy igazi közösségbe érkeztem, az első perctől kezdve befogadtak. Ez az egység a pályán is megmutatkozik, ennek is köszönhető, hogy az utóbbi időszakban sikeresek tudtunk lenni.

- A bajnokságban és a kupában is versenyben vagytok, mi a végső cél?

- Ez nem is lehet kérdés, mindkét sorozatot meg akarjuk nyerni. Tudjuk, hogy kemény hajrá vár ránk, és az ellenfeleink mindent megtesznek majd, hogy megnehezítsék a dolgunkat, de készen állunk a harcra, és küzdünk tovább a céljainkért!

Cikkajánló

Osváth Attila: „Bíztunk benne, hogy be tudjuk húzni”

Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!

Borbély Balázs: „Mindent megtettünk”

Vezetőedzőnk a Nyíregyháza elleni 1-1 után elégedett a szezon eddigi alakulásával.

Egy pontot szereztünk Nyíregyházán

Gómez találatával alakult ki az 1-1-es eredmény az OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.

Tippeljen, és nyerjen egy plüss sast!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Nyíregyháza elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Feldobta a csapatot a Celtic elleni győzelem”

Asszisztens edzőnk, Szalai Áron nyilatkozott a Nyíregyháza Spartacus elleni vasárnapi bajnoki meccsünk előtt.

Daniel Arzani: „Jó érzés, hogy gólt is szereztem itt!"

Gólszerzőink értékelték labdarúgócsapatunk győzelmét az UEL főtábláján, a 3-1-es skóciai siker után – VIDEÓ!

Daniel Arzani lőtte a nap gólját az Európa Ligában

A csütörtöki játéknapon ausztrál támadónk találatát találták a legszebbnek.

Fantasztikus európai sorozatban van a Ferencváros

Kilenc mérkőzés óta veretlen csapatunk az idei kupakiírásban. Egyedülálló ez a teljesítmény Európában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin