2022. november 22.
Hajnal Tamás: „Nagyon büszkék vagyunk Aissára”
Sportigazgatónk szerint tunéziai középpályásunat nem véletlenül választották a meccs legjobbjának – INTERJÚ!

Ahogy megírtuk, Aissa Laidouni és Tunézia nemzeti csapata 0-0-s döntetlennel kezdte a katari labdarúgó-világbajnokságot Dánia ellen. Középpályásunk kiválóan játszott, nagy szerepe volt a pontszerzésben, ráadásul a mérkőzés lefújása után őt választották a meccs legjobbjának!

Ez a számok ismeretében nem is csoda, hiszen 88 pernyi játéka alatt Laidouni a támadásépítésekből 10 sikeres passzal vette ki a részét, emellett hat párharcából ötöt is megnyert, ami 83%-os arány. Védekezési potenciálját jól mutatja, hogy nyolc labdaszerzést könyvelt el, és 45 passzából 37 talált társat (82%).

Erre a remek világbajnoki teljesítményre sportigazgatónk, Hajnal Tamás is csettintett.

- Feltüzelve, kiválóan kezdte a meccset Aissa, és nem lepett meg, hogy rögtön a találkozó elején volt egy parádés belépője, amivel jelezte, hogy mire lehet tőle számítani. Tudjuk róla, hogy ilyen, szívvel-lélekkel játszik, büszke arra, hogy a hazáját képviseli a sportág legrangosabb viadalán. Már hetekkel a vb előtt láttuk, éreztük, hogy mennyire készül a vb-re. Nagyon boldogok és büszkék vagyunk, hogy ilyen jól szerepelt a dánok ellen, az pedig külön öröm, hogy ő lett a meccs embere, ez fantasztikus teljesítmény, amihez kellett mindenki, ő is, de az elmúlt évek kemény, tudatos munkájára is szükség volt a Ferencvárosban. 

Sportigazgatónkat Tunézia továbbjutási esélyeiről is kérdeztük.

- Látva a mérkőzést, hogy egy intenzív, jó meccset játszottak egy erős Dániával, azt mondom, megvan a továbbjutási esélye a tunéziai válogatottnak – folytatta Hajnal Tamás. - Persze ott vannak a csoportban a világbajnok franciák is, de úgy érzem, versenyben lesznek az első két hely valamelyikéért.

Aissa Laidouni remek vb-meccse kapcsán az is szóba került, amikor leigazoltuk őt.

- Ilyenkor eszembe jut, hogy milyen nehéz is volt őt idehozni, hogy hányszor kellett egyeztetnünk vele és a menedzserével is, hogy minket válasszon, hogy mennyi munka van ebben az eredményben mindenki részéről. Most már elárulhatom, amikor először Budapesten járt, nem csaptunk egymás tenyerébe, sokat kellett vele és az ügynökével is kommunikálnunk, de semmi sem volt hiába, hiszen minden jól alakult! Ez egy nagy közös siker minden fél számára, mert közös kiválasztás eredménye volt az, hogy annak idején meg tudtuk őt szerezni, és tényleg mindenki büszke lehet rá, mert a példája azt mutatja: jó úton haladunk! Mióta a Fradiban játszik, ez a második nagy tornája a tunéziai válogatottal, mi persze tudjuk, tudtuk, de most már az egész világ láthatja, mennyire jó játékos.

Hajnal Tamás szerint Laidouni értéke is nagyban fog nőni.

- Nem titok, Aissa az egyik legpiacképesebb labdarúgónk. Ha egy játékos értékének változását vizsgáljuk, akkor tudnunk kell, egy világbajnokságon minden meccs, minden megmozdulás számíthat. Az, hogy egy ilyen erős ellenfél ellen ilyen remekül játszott, és ő lett a meccs legjobbja, önmagáért beszél – fejezte be Hajnal Tamás.

Cikkajánló

Tóth Alex visszatért a Népligetbe!

Korábbi labdarúgónk a válogatott mérkőzésekre tért haza, és természetesen ellátogatott a Népligetbe is.

„Nehéz mérkőzésre számítunk, de győzni szeretnénk”

Csapatunk március 22-én, vasárnap a Kisvárda vendége lesz a Fizz Liga aktuális fordulójában.

Fradi Zóna Értékelés Live a Kisvárda ellen is

Vasárnap 18:45-től várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Tippeljen, és nyerjen egy plüss sast!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Ekkor kezdünk négy áprilisi Fizz Liga-meccsünkön

Megvan az áprilisban soron következő három, illetve az elhalasztott meccsünk pótlásának menetrendje.

Megvan az MK-elődöntőnk pontos időpontja

Április 22-én 20 órakor fogadjuk az ETO FC-t a Groupama Arénában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Nagy Barnabás és Matyasovszky Márton érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Rekordok sorát döntöttük meg az idei EL-szereplés során

Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin