Klubunk sportigazgatója, a korábbi 59-szeres magyar válogatott középpályás, Hajnal Tamás számára a nemzeti ünnep, azaz március 15. egy duplán különleges nap, hiszen a jeles dátumra esik a születésnapja. A 45. születésnapja és a Braga elleni csütörtöki Európa Liga-győzelem kiváló apropót adott, hogy megkérdezzük, mit gondol a siker értékéről, milyennek látja a mostani keretet, és persze vezetőedzőnk, Robbie Keane munkáját. De az interjú végén az is kiderül, mit kíván miközben elfújja majd a 45 gyertyát a születésnapi tortán.
Kettőt aludva (az interjú szombaton készült – a szerk.) a Braga elleni győzelemre, hogy értékeled a pályán mutatott teljesítményt?
Fantasztikus, amit a csapat nyújtott. Robbie és az edzői stáb taktikai elképzelései és annak megvalósítása is nagyon jól működött. Mindenki láthatta, hogy a csapat ezen a szinten is felnőtt a feladathoz, és egy olyan eredményt értünk el, amire joggal lehetünk büszkék. Természetesen tudjuk, hogy a párharc két mérkőzésből áll, és még csak az első félidőnél tartunk, de a célunk az lesz, hogy idegenben is meg tudjuk ismételni ezt a teljesítményt, és olyan eredményt érjünk el, ami elég lehet a továbbjutáshoz.
Bárkivel beszélgettem a meccs után, mindannyian kiemelték, hogy talán még soha nem látták a Fradit ennyire taktikusan, fegyelmezetten és összeszedetten játszani. Sokak szerint az elmúlt évek legjobb 90 perce volt a Braga elleni.
Az biztos, hogy az egyik legjobb volt. Készültünk arra, hogy milyen taktikai elképzeléssel lép pályára a Braga, a stáb által kidolgozott választ pedig a játékosok elhitték, megértették és tökéletesen betartották.
Nagyon jól látszott, hogy minden szituációban kapcsolatban vannak egymással, figyelik egymás mozgását, reakcióit, és a mérkőzés minden fázisában nagyon együtt volt a csapat. És ez valóban nagyon látványos volt. Pontosan ez az, ami lehetővé teszi, hogy nemzetközi szinten is ilyen kimagasló teljesítményt tudjunk nyújtani. Nagyon örülünk neki, hogy a szurkolóinknak, de mindenki másnak is, aki a focit szereti, egy ilyen élményt tudtunk szerezni.
Említetted már, hogy Robbie Keane és a stábja milyen remekül mérte fel a Bragát, valamint a Fradi lehetőségeit. Egy ilyen mérkőzés még magasabb polcra helyezi Robbie-t, mint edzőt?
A labdarúgásban nagyon gyorsan követik egymást a kihívások, mérkőzés mérkőzés hátán, és szinte mindegyikre kell egy új, másféle megközelítésű meccsterv. Van, amikor ez jobban ül, van, amikor kevésbé. Ezen a meccsen viszont valóban százszázalékig működött, amit Robbie és a stáb elképzelt. Ezt a fajta taktikai csatát nagyon jól előkészítette, majd meg is valósította, és a csapat nagyon látványosan kivitelezte.
Folyamatosan alakítjátok a Ferencváros keretét, tudjuk, hogy ez mindig nagy kihívásokkal jár, de úgy látszik, hogy ezúttal is sikerült egy olyan csapatot összerakni, ami el tudja érni a kitűzött célokat.
Ha az elmúlt éveket nézzük, és azt, hogy a csapat folyamatosan változik, egy valami állandó volt, és bízunk benne, hogy ezúttal is így lesz: ezek pedig az eredmények. Legyen szó a magyar bajnoki címekről, vagy a nemzetközi szereplésről, ahol évről évre mindig egy kicsivel előrébb tudtunk lépni. Emellett pedig folyamatosan meghatározó játékosokat értékesítünk, elég csak a januári átigazolási időszakra gondolni, amikor Tóth Alex és Varga Barnabás távozott. Ha ezt mind figyelembe vesszük, akkor véleményem szerint valóban egy nagyon versenyképes keretünk van, amelyben vannak értékes játékosok, akik képesek egy olyan egységet alkotni, hogy a csapat immár nemzetközi szinten is abszolút versenyképes tud lenni.
Én személy szerint is sok pozitív visszajelzést kaptam, de ez nem az én sikerem, ez a mi közös sikerünk, a Ferencváros sikere, a hosszú évek során elvégzett kemény munka eredménye.
Egyre közelebb az idény hajrája, és úgy tűnik, hogy a legjobbkor állt össze az a csapat, az az egység, ami meghozhatja az újabb trófeákat.
Igen, most érkezünk a bajnokság döntő szakaszához. A csapat nagyon komoly terhelés alatt van, hiszen még mindhárom sorozatban talpon vagyunk. Mindezzel együtt én is úgy érzem, hogy nagyon jól összekovácsolódott a csapat. Mindenki megtalálja a helyét és képes jó teljesítményt nyújtani azokon a meccseken, amelyeken szerepet kap. Ugyanakkor mindig nagyon óvatos vagyok a hasonló kijelentésekkel. Egy ilyen mentális állapotot ugyanis nagyon nehéz felépíteni, viszont elég egyetlen apró dolog, hogy ez szétessen. Nagyon oda kell figyelni minden részletre ahhoz, hogy ezt az állapotot a bajnokság végéig fenn tudjuk tartani, és mindhárom versenysorozatban el tudjuk érni a céljainkat. Amit eddig nyújtottunk és amilyen helyzetbe hoztuk magunkat, az egy kimagasló teljesítmény, és szeretnék az i-re feltenni a pontot a szezon utolsó szakaszában.
Láttad azt a tabellát, amelyik azt mutatja, milyen versenyfutásban vagyunk a direkt BL-főtáblára jutásért?
Igen láttam, tisztában vagyok a jelenlegi állással. Természetesen ez egy extra bónusz lenne, annak az eredménye, amit az elmúlt évek európai szereplésével tudtunk összegyűjteni. Ha ez azzal járna adott esetben, hogy ilyen szerencsés helyzet előállna, természetesen nagyon boldogok lennénk. De nekünk most nem ezzel kell foglalkoznunk, mert addig még rengeteg munkát kell elvégeznünk, meccsről meccsre kell haladnunk a bajnokságban, a hazai és a nemzetközi kupában.
Még egy kérdés erejéig visszakanyarodva a Braga elleni meccshez: hogy tetszett a nemzeti ünnep alkalmából viselt különleges mez?
Nagyon tetszett! Az pedig még hozzá is tett, hogy egy nemzetközi mérkőzésen lett bemutatva, és bejárták a képek egész Európát. A mez mind dizájnjában, mind eszmei értékében, amit nekünk magyaroknak jelent, egy igazi különlegesség. Óriási ötlet volt, és csodálatos lett a megvalósítása is.
A mérkőzéssel együtt egy olyan emlék lett, amire mindig nagyon szívesen fogunk visszagondolni. Azt hiszem, hogy a magyar emberek számára egy óriási jelentőséggel bíró szimbólum lett ez a mez.
Emlékszel rá, hogy volt-e fontos meccsed a születésnapodon?
Biztosan volt meccsem, de pontosan nem emlékszem ilyen alkalomra. Miután a pályafutásom szinte egészét külföldön játszottam, ahol március 15. is csak egy átlagos nap, nem is figyeltem erre annyira.
Gyerekként hogy élted meg, hogy az egész ország ünneplőbe öltözött a születésnapodon? Voltak ebből vicces pillanatok?
Valamennyire igen (nevet). Nagyon örülök, hogy ilyen jeles ünnepre esett az én születésem napja. Persze sosem azzal kötöttem össze, hogy engem ünnepelt mindenki, de adott egy olyan ünnepi hangulatot, ami még különlegesebbé tette ezeket a napokat. Azért is szerettem, mert ugye munka- és iskolaszüneti nap volt, így együtt lehetett a család. Ráadásul mindig volt valami sportesemény is aznap. Emlékszem, nagyon jó focitornák voltak március 15-én. Születésnap, focitorna, ahol együtt volt a közösség, szóval nagyon örülök neki, hogy ilyen szerencsés véletlenként erre a napra esik a születésnapom. Amikor már külföldön éltem, akkor egy kicsit más lett, hiszen a család nem lehetett mindig körülöttem, de valahogy próbáltuk akkor is megoldani.
Szoktál-e valamit kívánni, amikor elfújod a gyertyát a tortán?
Számomra a legfontosabb, hogy a családomban mindenki egészséges legyen. Ha ez megvan és beletesszük a munkát a hétköznapokba, annak meg lesz a gyümölcse.
Ezúttal vasárnap 19:00-tól várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.
Dibusz Dénes érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.
A média munkatársai április 24-én, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.
A sajtó munkatársai április 21-én, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.
Szurkolóink április 17., 10:00-tól az idei szezon áraival megegyező összegért vehetik meg éves belépőjüket.
Minipályás focitorna a pályán és esport gála Nessajjal is a Fradi stadionban május 1-én!
Gavriel Kanikovszki szerdán át is vette a Meccs legjobbja by iFOREX Europe-díjat.
Gróf, Cadu, Kovacevic, Levi és Szalai is megmutatta, mit rejt az utazótáskája. (VIDEÓ!)