Klubunk sportmenedzsere, Hajnal Tamás diplomát szerzett az UEFA Executive Master for International Players (Vezetői Mesterképzés Nemzetközi Játékosoknak, röviden: UEFA MIP) programján! Korábbi labdarúgónk két év kemény munka és rengeteg tanulás után végezte el a képzést, amely végén olyan klasszisokkal vizsgázott együtt, mint például Youri Djorkaeff, Gilberto Silva vagy Gaizka Mendieta.
Először is gratulálok a sikeres vizsgához és az újdonsült mesterdiplomádhoz! Milyen volt elvégezni a képzést?
Köszönöm szépen! Amikor belevágtam ebbe a képzésbe két évvel ezelőtt, már akkor tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet, de vágytam a kihívásra és a tudás megszerzésére. Miután megszereztem az edzői UEFA A-licensz papírt, szerettem volna menedzseri irányban továbbképezni magamat. Korábbi csapattársam, Sebastian Kehl - aki már 2017-ben elvégezte a tanfolyamot - is javasolta, hogy kezdjek neki. A jelentkezésemkor még aktív játékos voltam, ráadásul az egyetem többszörös túljelentkezéssel bírt, mégis sikerült felvételt nyernem.
Milyen tapasztalatokkal, tudással lettél gazdagabb a tanfolyam során?
Alapvetően a vezérigazgatók, general managerek világába vezettek be minket. Fontos volt megismernünk a különböző sportszervezeteket, azok céljait, felelősségi köreit, feladatait. Csak, hogy néhány témát említsek, rengeteget foglalkoztunk stratégiamenedzsmenttel, sportmarketinggel, stadionmenedzsmenttel. Ezenfelül nemcsak a labdarúgásba ástuk bele magunkat, hanem mikor az Egyesült Államokban jártunk, tüzetesebben megismerkedtünk az észak-amerikai profi sportligákkal. Összességében igen átfogó tudást, önbizalmat és kapcsolati tőkét szereztünk a két év alatt.
Számtalan korábbi futballsztárral tanulhattál együtt. Rendszeresen tartjátok egymással a kapcsolatot?
Természetesen! Nemrég Gilberto Silva is meglátogatott engem Magyarországon, de csoporttársaim közül valamennyiükkel jó kapcsolatom alakult ki. Persze, a barátság mellett mindannyiunk érdeke is, hogy megosszuk egymással a tapasztalatainkat, amiket munkánk során szerzünk. Ez számomra is nagyszerű, plusz a Fradit is segíthetem akár nemzetközileg elismert praktikákkal.
Mit gondolsz, miként tudod majd hasznosítani az UEFA MIP-en begyűjtött ismereteidet a Fradiban?
Ha körbenézünk nemzetközi szinten, láthatjuk, hogy sokan nagyon komoly pozíciókat töltenek már be a képzés után: Youri Djorkaeff a FIFA Foundation vezérigazgatója, Juninho Pernambucano a Lyonnál, Éric Abidal pedig a Barcelonánál lett sportigazgató. Akik itt végeztek, azokban mind élt az elhivatottság, hogy visszaüljenek az iskolapadba, illetve megvan bennük az a képesség, hogy aktív karrierjük után vezetőként dolgozhassanak. Ez a program egyedülálló a világon, és örülök, hogy az itt megszerzett tudással, valamint kapcsolati tőkével támogatni tudom majd klubomat, a Ferencvárost.
A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.
A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.
A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.
A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.
A támadó és Borbély Balázs is kiemelte: a hazai visszavágón is ugyanilyen energiára lesz szükség – VIDEÓ!
Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárdát fogadjuk. Jegyek már 14 ezer forinttól!
Válogatott labdarúgónk a portugál Marítimóban tölti pályafutása következő időszakát.
Labdarúgócsapatunk vezetőedzője az FTC stabilitását emelte ki a Twente elleni mérkőzés után.