2023. június 25.
Harmadjára is Dibusz Dénes az év legjobbja!
Szurkolóink ezúttal is Dibusz Dénest választották az Év Fradi-futballistájának.

A 2022/2023-as szezon befejeztével már nyolcadik alkalommal kértük ki szurkolóink véleményét, hogy kit gondolnak a mögöttünk hagyott idény legjobb Fradi-futballistájának.

A szavazáson Dibusz Dénes lett az első, aki így egyedüliként harmadik alkalommal nyeri el ezt az elismerést!

Dibusz Dénes 29 bajnoki mérkőzésen és 15 nemzetközi meccsen (selejtezők, rájátszás, csoportkör és nyolcaddöntő) védte csapatunk kapuját, ezekből összesen 15-ször sikerült kapott gól nélkül lehozni a találkozót.

Szavazásunkon azon játékosok vehetnek részt, akik legalább 10 bajnoki mérkőzésen pályára léptek a 2022/2023-as szezonban. Ennek értelmében az Év felfedezettjének megválasztott Lisztes Krisztiánra nem lehet szavazni, ugyanis ő 9 bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz.

A többezer beérkezett szavazat jelentős részét, közel 40%-át csapatkapitányunk kapta, aki így 2020 és 2022 után újra egy rendkívül nemes díjjal lesz gazdagabb: Dibusz Dénes szurkolónk, Mladoniczky Tibor felajánlásának köszönhetően értékes bronzszobrot vehet át augusztus 13-án, a Puskás Akadémia elleni hazai bajnoki mérkőzés előtt!

Az egyedi bronzszobor készítője és felajánlója, Mladoniczky Tibor így mesélt korábban a fradi.hu-nak:

- Én is a családomtól kaptam a Fradihoz való kötődésemet. Nagypapám a klubnál volt gyalogló, van is egy ereklyénk abból a korszakból. Néhány éve kaptam egy felkérést, az akkor készülő Fradi Sas szoborhoz készítettem el a nagyméretű bronzlabdát. A mostani díjnak más a története. Előbb egy falabdát készítettem, ezt öntötték ki bronzból, és látva a végeredményt, nagyon megtetszett az alkotás. Erre készítettem még egy talpat, illetve egy bronzlapot, amelyre a győztes neve kerül.

Az év Fradi-futballistája díjat eddig kétszer Gera Zoltán, egyszer-egyszer Miha Blazic, Böde Dániel és Myrto Uzuni, most harmadszorra pedig Dibusz Dénes érdemelte ki.

Cikkajánló

Tóth Alex: "Az álmomat élem, minden téren"

Fiatal középpályásunkkal az áttörést hozó évéről beszélgettünk - EXKLUZÍV INTERJÚ!

A Fradit is átjárja a Karácsony szelleme

Ünnepi sütés-főzés, Reszkessetek betörők-kvíz és karácsonyfa vásárlás FTC-módra - VIDEÓ!

Érkezik a Fradi Zóna Elemzés évzáró adása

A DVTK elleni őszi szezonzáró után jön a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

Ki volt decemberben az iFOREX Europe Hónap Játékosa?

Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!

Íme, a DVTK elleni győzelem pillanatai

A mindent eldöntő Szalai-gól mellett, a helyzeteinket is megnézheti - VIDEÓ!

„Elégedett vagyok a játékosok mentalitásával!”

Robbie Keane vezetőedző nyilatkozott a DVTK elleni 1-0-s siker után.

Győzelemmel zártuk a 2025-ös évet Miskolcon

Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a DVTK ellen Szalai Gábor góljával.

Tippeljen, és nyerjen fekete-zöld baseball sapkát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a DVTK elleni idegenbeli bajnoki végeredményére!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin