2025. május 15.
Honvédelmi Nap a szezon utolsó hazai bajnokiján
A Fehérvár elleni bajnoki előtt kipróbálhatják a Gripen VR szimulátort is.

Magyar bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk május 18-án, vasárnap 19.30-tól a Fehérvár FC ellen lép pályára a bajnokság 32. fordulójában. Ez lesz rekordbajnok együttesünk utolsó hazai mérkőzése a 2024/25-ös idényben. Ahogy azt drukkereink már megszokhatták, érdemes időben érkezni, hiszen ezúttal is remek mérkőzésnapi programokkal készülünk.

A mérkőzésre kilátogató drukkereink a Honvédelmi Minisztérium jóvoltából kipróbálhatják a Gripen VR szimulátort, emellett pedig bemutatják Gidrán harcjárművüket, a fegyverzettechnikát, valamint a katonai robotkutyát is. Továbbá kitelepül a sportszázad is. A Honvédelmi Minisztérium kitelepülése mellett drukkereink megtalálhatják a Nemzeti Színház kitelepülését is.

Állandó programelemeink közül a Groupama Aréna felszíni parkolójában ott lesz a Fradi Kamion is, ahol a meccsnapi ajánlatunk mellett sok egyéb Fradi-termék közül tudnak válogatni, emellett a Fradi Múzeum időszaki kiállításán a látogatók megismerhetik a Ferencvárosi Torna Club 125 éves dicsőséges történelmét, az érdeklődők közelebbről is megnézhetik a klub relikviáit, például Nyilasi Tibor cipőjét, vagy az európai kupasorozatok csoportköreiben használt dedikált labdákat.

A találkozó előtt megtalálhatják a Fradi-minibuszt is, de lesz Penny Fanzone, Penny célba lövés, Coors Chillzone, arcfestés, lövőerőmérő, PlayStation-pont, ahol az EA FC 25-tel játszhatnak, greenbox és crazyball is.

A találkozó előtt hangerőmérővel és SimbaCammel készülünk, míg a mérkőzés szünetében Fradi-szív és DanceCam lesz.

Mérkőzésünk során 18:30 és 19:30 között adománygyűjtést szervezünk a Sas Szobornál és a VIP főbejáratnál, ahol szurkolóink cipőkkel és könyvekkel támogathatják a rászorulókat. Erről IDE kattintva tájékozódhat bővebben.

Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 32. forduló

FTC-Fehérvár FC
Budapest, Groupama Aréna
2025. május 18., vasárnap, 19:30

A parkolási lehetőségekről IDE kattintva tájékozódhat.

Szerezze be 2025/26-os idényre szóló szezonbérletetét.

Cikkajánló

Indul a bérletértékesítés második fázisa!

Még nem késő, hogy elfoglalja a helyét a Groupama Arénában a 2026/27-es bajnoki idényre.

Videón a ZTE elleni háromgólos siker

Futballistáink hazai, 3-0-s győzelemmel zárták a Fizz Liga 2025/2026-os szezonját.

Robbie Keane: „Most nagyon csalódottak vagyunk”

Vezetőedzőnk a ZTE legyőzése után értékelte a mérkőzést és a mögöttünk hagyott idényt.

Lenny Joseph lett áprilisban a hónap játékosa

Francia támadónk 2025 júliusa után másodszor vehette át az iFOREX Europe Hónap Játékosa-díjat.

Magabiztos győzelemmel zártuk a szezont

A Fizz Liga utolsó, 33. fordulójában 3-0-ra vertük a ZTE-t, de sajnos ez sem ért bajnoki címet.

Tippeljen, és nyerjen egy Fradi Sasos labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a ZTE FC elleni bajnokink pontos végeredményét!

„Azért küzdünk, hogy ne rajtunk múljon a bajnoki cím!”

Vezetőedzőnk, Robbie Keane is tudja, nem a saját kezünkben van a sorsunk, de ezzel nem foglalkozik.

Lenny Joseph: Nekem is nagy álmom vb-n szerepelni

Bajnoki címvédő csapatunk csatára is ott van a 2026-os világbajnokságra készülő haiti válogatott bő keretében!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin