2023. április 2.
„Igazi karaktert mutattunk”
Futballcsapatunk vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov elégedett volt a mutatott játékkal.

Mint megírtuk, bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk vasárnap 2-2-es döntetlent ért el a MOL Fehérvár FC ellen az OTP Bank Liga 25. fordulójában. A Groupama Arénában rendezett mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt. Az első kérdés a duplázó Lisztes Krisztiánra vonatkozott.

- Természetesen volt időm gratulálni, de egyúttal azt is elmondtam neki a lefújás után, hogy ettől függetlenül maradjon két lábbal a földön. Számomra abszolút nem fontos, hogy egy játékos hány éves. Örülök, hogy Krisztián egy hónapja sérülésmentes, és mivel nem utazott el a korosztályos válogatotthoz, volt elég ideje felkészülni. Remélem, hogy innentől kezdve sérülés vagy betegség nélkül tudja végezni az edzéseket, az ő korában sokat számít, hogy folyamatosan edzésben legyen – kezdte a tréner. - Ha már a fiataloknál tartunk: a második csapatunkban is nagyon sok tehetséges futballista van. Megfelelő lehetőséget kell nyújtani nekik, hogy fejlődni tudjanak.

Sztanyiszlav Csercseszov kiemelte: a Fehérvár elleni eredménnyel nem elégedett, de a mutatott játékkal igen.

- A félidőben elmondtam a csapatnak, hogy nehéz dolgom van, ha cserélni szeretnék, hiszen nagyjából elégedett lehettem a játék képével. Ha az első pontrúgásból gólt kap egy csapat, az vissza tudja vetni, ettől függetlenül azt mondtam, hasonló játékot várok, mint az első játékrészben. A két csere segítette a csapatot. Vannak olyan meccsek, melyekről nehéz mit mondani, illetve vannak olyanok is, mint a mai, amelyeket érdemes kielemezni, hogy megfelelően tanuljon belőle a gárda. Igazi karaktert mutattunk, fontos, hogy a játékosok is értik, hogy mi az elvárás velük szemben.

Folytatás április 8-án, szombaton, akkor a Paksi FC vendégei leszünk a bajnokságban.

Cikkajánló

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

Bemutatkozott a Macron Sport Hub a Groupama Arénában

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!

Ötvös a tabella élére rúgta a Fradit Kisvárdán

Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.

Tippeljen és nyerjen Ferencváros sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!

Nagy akció a csizmákban: bemelegítő felső féláron

December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.

Mutatjuk, mit rejt Lenny Joseph bőröndje!

Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin