2020. augusztus 20.
Illusztris társaságba került Tokmac Nguen
Norvég támadónk a 12. labdarúgó a Fradi történelmében, aki duplázni tudott a legmagasabb szinten.

A Bajnokok Ligája 2020/21-es szezonjának első selejtezőkörében 31-szeres bajnok labdarúgócsapatunk 2-0-ra győzött a svéd bajnok Djurgarden ellen, méghozzá Tokmac Nguen két góljának köszönhetően. Játékosunk remek teljesítménye apropóján utánajártunk, hányan és kik tudtak eddig hasonló egyéni teljesítménnyel előrukkolni a legrangosabb európai kupasorozatban.

A Bajnokok Ligája elődjének számító bajnokcsapatok Európa-kupája, a BEK 1955-ben indult útjára, és mindössze nyolc évet kellett várni arra, hogy egy ferencvárosi labdarúgó két gólt is szerezzen egy mérkőzésen. Ő nem más volt, mint a magyar futball máig egyetlen aranylabdás játékosa, Albert Flórián, aki a török Galatasaray ellen volt kétszer is eredményes.

Két évvel később az izlandi Keflavik ellen kilencet lőtt a Fradi a BEK-ben, ezzel pedig a legjobb 16 csapat közé jutott. Albert ezen a meccsen öt gólt vágott, emellett pedig két játékosunk is, Novák Dezső és Varga Zoltán is egymás után kétszer-kétszer talált be.

1969-et írtunk, amikor a CSZKA Szófia elleni 4-1-es győzelem alkalmával góljaink számának felét Szőke István szerezte, hét évvel később pedig ezüstcipős legendák, Nyilasi Tibor két góllal vette ki részét a luxemburgi Jeunesse Esch elleni 5-1-es győzelemből.


Két héttel később, a luxemburgiak elleni visszavágó során egy találkozón alaposan meggyarapodott a BEK-ben duplázó Fradi-játékosok száma: Nyilasi újabb duplája mellett Pusztai László és Szabó II. Ferenc is kétszer zörgette meg az ellenfél hálóját. 1981-ben ismét BEK-selejtező várt a Ferencvárosra, és a cseh Baník Ostrava elleni 3-2-es siker nem jöhetett volna létre Pogány László két gólja nélkül.

Ugrunk egyet az időben, egészen 1995-ig, amikor már mai nevén, Bajnokok Ligájának hívták a kupasorozatot. Ebben a szezonban a Fradi történelmi tettet végrehajtva bejutott a BL csoportkörébe, és a svájci Grasshoppers elleni idegenbeli 3-0-s diadal alkalmával Vincze Ottó 81. és 90. percben szerzett gólja biztosította be a három pontot.

Kilenc évvel később, 2004-ben az albán Tirana vendégeként léptünk pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, 3-2-es győzelmünk első és harmadik gólját Huszti Szabolcs szerezte, aki ráadásul tétmeccsen ezen a találkozón debütált a Fradiban.


Egy friss emlék: 2019 nyarán a Ferencváros kivívta, hogy az Európa Liga csoportkörében szerepelhessen. A második körben a máltai Valletta elleni hazai meccsen Davide Lanzafame két gólt is lőtt, így a 3-1-es sikerrel előnnyel utazhattunk sikerrel megvívott párharc visszavágójára.

Ezzel elérkeztünk a BEK-ben és a BL-ben duplázók listájának legújabb tagjához, Tokmac Nguenhez, akinek a svédek ellen szerzett két találata garantálta, hogy a Ferencváros a skót Celtic ellen folytathatja szereplését a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.

Bajnokok Ligája selejtező, 2. kör
Celtic-FTC
augusztus 26., szerda 20.45 (magyar idő szerint)
Glasgow, Celtic Park

Cikkajánló

Lisztes: „Örülök, hogy megszereztem a győztes gólt!”

Labdarúgócsapatunk 2-1-re győzött, Lisztes Krisztián a mérkőzésről és aktuális formájáról is beszélt – VIDEÓ!

„Yusuf teljesítménye befolyásolta a meccs kimenetelét”

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs elégedetten értékelt a Puskás Akadémia 2-1-es legyőzését követően.

Vendégként győztük le a listavezetőt

Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap idegenben nyert 2-1-re a Puskás Akadémia elleni OTP Bank Liga-találkozón.

Elkészült az idei Európa Liga-menetrendünk

Mutatjuk, hogyan alakul férfi labdarúgócsapatunk nemzetközi programja az UEL ligaszakaszában.

"Egyértelmű céllal utazunk Felcsútra, a győzelemért"

Sportigazgatónk, Hajnal Tamás nyilatkozott a Puskás Akadémia elleni bajnokink előtt.

Tippeljen, és nyerjen egy FTC díszpárnát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Puskás Akadémia elleni mérkőzés pontos végeredményét!

Kenan Kodro ismét kölcsönben folytatja

Bosnyák válogatott labdarúgónk a Görög Kupa-győztes OFI Krétában tölti a következő bajnoki idényt.

Gyermekei rajzai adnak neki extra erőt

Úton-útfélen rovatunkban ezúttal a Fekete-tenger partján Osváth Attillával beszélgettünk - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin