Szurkolóink a jövőben újabb felületen találkozhatnak a FradiMédia tartalmaival.
Elindult ugyanis a Fradi podcast, ahol folyamatosan kibeszéljük majd a legfontosabb, legaktuálisabb kérdéseket. Nem tervezzük, hogy bármit itt jelentsünk be, de szeretnénk megosztani kulisszatitkokat a szurkolókkal. Adásaink már a Spotifyon, valamint a FradiMédia hivatalos Youtube-csatornáján is elérhetőek.
Az állandó műsorvezető az FTC kommunikációs igazgatója, Volly György, aki ezúttal az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatójával, Orosz Pállal, valamint egyesületünk sportmenedzserével, Hajnal Tamással beszélgetett.
Legyen éppen munkában, autóban, edzés közben vagy otthon, mostantól a Fradi podcasten is szeretettel várjuk.
Az első adásban kitérünk arra, hogyan ünnepeltek a játékosok az Újpest elleni győzelem után, miként vágott neki a csapat a 2020/21-es szezonnak? Az is felmerül, vajon segítette-e a BL-be jutás a bajnoki szereplést? A két sportvezető nem tér ki a kérdés elől, hogyan sikerült megoldani a belső konfliktusokat. Kielemezzük, melyik bajnoki címet miért volt nehéz megszerezni és kik emelkedtek ki a csapatból? Orosz Pál és Hajnal Tamás arról is beszél, melyikükben milyen hiányérzet maradt a szezon után? Megtudjuk, a Kisvárda elleni döntetlen után mit csinált Rebrov a játékosokkal? És végül, hogyan változik majd meg újra egy edző munkája a szurkolók visszatérésével?
Youtube-on
Nézze meg az azeri bajnok elleni felkészülési mérkőzésünk összefoglalóját - VIDEÓ!
Pályaedzőnk, Leandro de Almeida elégedetten értékelte a csapat teljesítményét a Sabah elleni edzőmeccs után.
Az FTC kétszer 60 perces edzőmeccset játszott vasárnap az azeri FK Sabah ellen, 1-1 lett a vége.
Nyereményjáték az FTC Facebook-oldalán: tippelje meg a Sabah elleni felkészülési meccs pontos végeredményét!
Szombaton már kifejezetten az azeri bajnokra készült futballcsapatunk az edzőtáborban - VIDEÓ!
Lenny Joseph értékelte a világbajnoki szereplését, de a szurkolóinknak is üzent - EXKLUZÍV INTERJÚ!
Életkép egy szerb kisváros poros utcáin, eszmélés a vesztes derbi után, a Fradi az élet – INTERJÚ!
A játékosok azonnal kipróbálták a jéghideg vizet, és kiderül, milyen jótékony hatása van a kezelésnek - VIDEÓ!