Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatatunk a Shamrock Rovers után a Hamrun Spartanst is legyőzte az UEFA Európa Konferencia Liga idei selejtezőjében, így bejutott a rájátszásba, ahonnan a párharc győztese a főtáblára jut. Ellenfelünk a litván Zalgiris Vilnius lesz. Az első mérkőzést augusztus 24-én, idegenben vívjuk, vagyis augusztus 31-én, a Groupama Arénában dől el a továbbjutás kérdése!
A Zalgiris elleni hazai meccs augusztus 31-én, csütörtökön 20.00-tól kezdődik. Már elérhetőek a belépők online a meccsjegy.fradi.hu-n vagy személyesen a Groupama Aréna jegypénztáraiban (H.: zárva, K-P.: 10-18, Szo.: 9-13, V.: zárva, kivéve meccsnapon)! Bajnoki bérleteseink 20 százalék engedményt kapnak a jegyárból, emellett a bajnokikon megszokott helyüket is foglaljuk augusztus 21., hétfő éjfélig!
Jöjjön el ön is, bíztassuk együtt a csapatot, amely 2020-ban az UEFA Bajnokok Ligája, 2019-ben, 2021-ben és 2022-ben pedig az UEFA Európa Liga csoportkörében szerepelhetett, tehát zsinórban ötödszörre vívhatja ki a csoportszakaszban való szereplés jogát!
A litvánok elleni selejtező „főpróbájaként” augusztus 27-én, vasárnap 17.30-tól a Paksi FC-t fogadjuk. Arra a találkozóra ugyancsak kaphatók a jegyek az interneten és személyesen is! Mindezek mellett továbbra is zajlik a bajnoki bérletek értékesítése – ezzel kapcsolatban ITT minden információt megtalál!
Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Braga elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!
Szerdán 16:00-tól még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.
Az UEL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő férfi focicsapatunk elrepült Portóba, majd busszal ékezett Bragába.
A szövetségi kapitány, Marco Rossi kedden hirdette ki keretét a márciusi meccsekre.
Robbie Keane és Lenny Joseph részvételével tartottunk sajtótájékoztatót a Braga elleni UEL-nyolcaddöntő előtt.
A Fradi Shopban és online is extra kedvezményekkel várjuk bérletes szurkolóinkat.
Légiósaink rendhagyó magyarórán tanultak: játékos feladatokkal közelebb kerültek a magyar nyelvhez - videó!