2022. április 14.
„Jó emlékeim vannak a Honvéd elleni meccsekről”
Vécsei Bálint szombaton is folytatná remek sorozatát a kispestiek ellen.

Az OTP Bank Liga tabelláját a 28. forduló előtt kilencpontos előnnyel vezető FTC április 16-án, szombaton 19.30-tól a Budapest Honvéd vendégeként folytatja szereplését a bajnokságban. A következő bajnoki előtt a Honvéd akadémiáján nevelkedett Vécsei Bálintot kérdeztük.

- Elég sok mérkőzést játszottam már a Honvéd ellen, úgyhogy megtanultam kezelni ezt a dolgot. Összességében jó emlékeim vannak a kispesti csapat elleni meccsekről, hiszen amikor pályára léptem, mindig győzni tudtunk a Honvéd ellen. Szeretnénk folytatni ezt a sorozatot a hétvégén is, hiszen ezzel egy újabb komoly lépést tehetnénk a bajnoki cím felé – mondta játékosunk, aki szerdán szerződéshosszabbítást írt alá a Ferencvárossal.

A nyolcszoros válogatott középpályás a pontelőnnyel kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta: együttesünk célja, hogy mielőbb bebiztosítsa az újabb bajnoki aranyérmet.

- Fogynak a mérkőzések, az előnyünk pedig egyre nagyobb, a hátralévő hat bajnokin ezt semmiképpen sem szeretnénk elherdálni. Minél hamarabb szeretnénk bebiztosítani a bajnoki címet, hiszen erre a szezonra van még egy másik nagy célunk is, mégpedig a MOL Magyar Kupa megnyerése! – folytatta Vécsei Bálint. – Bárhogy is alakul majd a bajnoki hajrá, nem szabad kiengedni, hiszen duplázni szeretnénk.

Férfi labdarúgócsapatunk a Honvéd elleni bajnoki után, április 20-án szerdán 20.00-tól a másodosztályban szereplő ETO FC vendégeként lép pályára a MOL Magyar Kupa elődöntőjében.

Cikkajánló

Tippeljen, és nyerjen egy fehér-arany FTC labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Újpest FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

"Jó eredménnyel örvendeztetnénk meg a szurkolókat"

Borbély Balázs szerint, ha sikerül az utóbbi időkben mutatott teljesítményt elérni, szép derbink lesz.

Dibusz: „Ez a szurkolóinknak kiemelten fontos mérkőzés”

Csapatkapitányunk az első derbijét a mai napig nem felejtette el, és örül hosszú veretlenségi sorozatunknak.

Lipcsei Péter nyomdokaiba lépne Nagy Ádám

Férfi labdarúgócsapatunk középpályása 11 év után léphet pályára újra derbin a Ferencváros színeiben.

Vendégjegy-információk a Celtic elleni EL-meccsre

Férfi labdarúgócsapatunk szurkolói meccsjegyre váltható utalványt vásárolhatnak.

Így vertük meg az ETO FC-t!

Gólok, akciók, érzelmek, 3-0-s siker a bajnoki címvédő otthonában - VIDEÓ!

Három bajnokink időpontjáról döntött az MLSZ

Megvan férfi labdarúgócsapatunk derbi utáni programja a hazai bajnokságban.

Nyerjen dedikált hazai Fradi-mezt!

Kövesse a FradiMédia TikTok-csatornáját, hogy öné lehessen az értékes ajándék.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin