2023. június 29.
Jó erőpróba lesz a Red Bull Salzburg elleni találkozó
Pénteken a 17-szeres osztrák bajnok, és kilencszeres kupagyőztes ellen játsszuk negyedik nyári edzőmeccsünket.

Ha azt mondjuk Red Bull Salzburg, akkor szinte biztosan minden magyar szurkolónak Szoboszlai Dominik jut az eszébe. A már a német élvonalbeli Lipcsét erősítő magyar válogatott csapatkapitány ugyanis szép éveket töltött az osztrák kirakatcsapatban, amely ellen június 30-án, pénteken 18 órától mérkőzünk meg Sankt Johann in Pongauban. A szlovén Rogaska, a román Sepsi OSK és az azeri bajnok Qarabag után ez lesz a negyedik nyári felkészülési mérkőzésünk.

A salzburgi csapat az utóbbi években egyeduralkodóvá vált hazája bajnokságában: az elmúlt tíz évben minden alkalommal megszerezte a bajnoki címetz6, és nyolcszor a kupagyőzelem is összejött, míg összesítésben 17 bajnoki címnél és kilenc kupasikernél tart a gárda. A csapatot erősítette korábban Szoboszlai Dominik mellett napjaink egyik, ha nem a leghatékonyabb góllövője, a norvég válogatott Erling Haaland, valamint a jelenleg a Dortmundban futballozó Karim Adeyemi is. A Salzburg kerete igen erős, az együttesben játszik például Noah Okafor, vagy éppen a 28-szoros szerb válogatott Sztrahinja Pavlovics.

A csapat értéke a Transfermarkt szerint 236,43 millió euró, ezzel messze a legértékesebb együttes Ausztriában, ugyanis a második Sturm Graz 54,38 millió eurót ér.

A salzburgiak az idei Bajnokok Ligája kiírást rögtön a csoportkörben kezdik meg, nem kell selejtezőt játszaniuk. Az előző idényben a csoportkört a Chelsea és az AC Milan mögött, illetve a Dinamo Zagreb előtt a harmadik helyen zárták az osztrákok, majd az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjében a későbbi döntős AS Roma jelentette a végállomást.

A csapatot 2021 júliusa óta a 35 éves német Matthias Jaissle irányítja, akivel az előző idényben a Red Bull Salzburg 43 mérkőzéséből 27-et megnyert, 11 döntetlen mellett mindössze ötször kapott ki.

Az osztrák sztárcsapat nemrég kezdte meg a felkészülést az új szezonra, első nyári ellenfele pedig mi leszünk, majd szombaton útra kell az együttes az első nyári edzőtáborába a Saalfelden melletti Brandlhofba.

Fotó: www.redbullsalzburg.at

 

Nézze élőben a meccset és támogassa az Albert Alapítványt!

Ahogy azt már szurkolóink megszokhatták, ezúttal is élőképes közvetítéssel készülünk minden edzőtábori barátságos mérkőzésünkre. A találkozók megtekintéséhez nem kell mást tennie, mint bejelentkezni felhasználói fiókjával a meccsjegy.fradi.hu oldalon, majd befizetni a meccsenkénti 250 forintos támogatói díjat.

Újdonság az elmúlt felkészülési időszakokhoz képest, hogy a mérkőzések nem csak élőben lesznek követhetőek, hanem utólag is visszanézhetőek lesznek a meccsjegy.fradi.hu oldalon, szintén 250 forintos díjért.

Fontos kiemelni, hogy a 250 forintos regisztrációs díj meccsenként értendő, és vagy az élő közvetítésre, vagy az utólag felvételről - akár többszöri - visszanézésre szól.

Az összeggel az Albert Flórián Labdarúgó és Utánpótlás Sportalapítványt támogatja, amelynek tevékenységéről ITT olvashat.

Cikkajánló

FTC-Qarabag: parkolási lehetőség!

A Bajnokok Ligája-playoffmérkőzésre autóval érkező drukkereink az MVM Dome parkolóját használhatják.

Fradi Zóna Értékelés Live a Qarabag elleni BL-meccsen

Kedden 20.40-től várják önöket vendégeink a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe legújabb adásában.

Gurbanov: „Mi is a BL-be akarunk jutni”

Gurban Gurbanov kiemelte, ha valaki, akkor Robbie Keane tudja, hogy egy csapat bármikor tud gólt szerezni.

Érdemes időben érkezni az FTC-Qarabag meccsre

Szurkolói versenyt hirdetünk három játékban, a nyertesek játékosainkkal mérhetik össze erejüket.

Keane: „Kapott gól nélkül kell lehozni a párharcot”

Robbie Keane és Gavriel Kanikovszki válaszolt az újságírók kérdéseire.

Levi: „Szeretnénk előnyt szerezni a visszavágóra”

Svéd játékosunk fizikailag kemény meccset vár, és nagyon számít a fanatikus szurkolóinkra – VIDEÓ!

„Ez lehetett volna a kedvenc BL-meccsem, ha…”

Dibusz Dénes Razgradban 100 európai kupameccsét foglalta össze a Fradi TV-nek.

Érkezik a Fradi Zóna Elemzés legújabb része

A Puskás Akadémia elleni bajnoki után jön a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin