32-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk első, Legia Warszawa elleni edzőmérkőzését követően a bolgár Ludogorec Razgraddal néz szembe az edzőtábor második felkészülési találkozóján.
Az első mérkőzéshez hasonlóan erről az összecsapásról is élőképes közvetítéssel jelentkezünk!
A mérkőzés június 23-án, szerdán 16.00-kor kezdődik.
A 2019/20-as szezonban labdarúgócsapatunk négyszer is találkozott a Ludogoreccel. A Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. körében a Groupama Arénában 2-1-es Ferencváros-siker született, majd a visszavágón is a zöld-fehérek nyertek 3-2-re. Később, az Európa Liga csoportkörében kerültünk össze a bolgárokkal: a hazai 3-0-s vereség után idegenben 1-1-et játszottunk szerdai ellenfelünkkel.
Élőképes közvetítés
A FradiMédia az edzőtábor mindhárom mérkőzéséről élőképes közvetítéssel jelentkezik a helyszínről. Visszajátszásokkal, kommentátorral és helyszíni interjúkkal igyekszünk majd a lehető legszínesebbé tenni közvetítésünket. Részletek ITT.
Hazatérés után DAC-meccs a Groupamában
Az edzőtábort követően pedig szurkolóink már nemcsak a monitor mögül, hanem élőben is láthatják kedvenceinket. Június 30-án, szerdán ugyanis a dunaszerdahelyi DAC csapatával játszunk BL-főpróbát a Groupama Arénában. További részletek ebben a cikkben.
Az edzőtábor exkluzív videóiért kattints IDE!
Az OTP Bank Liga 10. fordulójában hiába dolgoztunk ki sok helyzetet, a kapuba találni csak egyszer sikerült.
Vépi Péter számára két dolog nem létezett: megalkuvás és másik csapat a Ferencvároson kívül. – INTERJÚ!
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kisvárda elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap Kisvárdán folytatja bajnoki szereplését.
Norvég támadónk a Plzen elleni EL-góljáról és Radnóti bemutatkozásáról mesélt – VIDEÓ!
Norvég labdarúgónk a Plzen elleni duplája után 8,8-as értékelést kapott, és bekerült a forduló álomcsapatába.
Vezetőedzőnk elégedett volt Radnóti Dániellel a kapuban, de egy dolog nagyon bosszantja.
Férfi labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a Viktoria Plzen ellen az Európa Liga ligaszakaszának 2. fordulójában.