2026. június 6.
Joseph sem tudott segíteni csapatán
Labdarúgó világbajnoki felkészülési mérkőzésen Haiti válogatottja előnyről kapott ki Perutól.

A támadónkat, Lenny Josephet is soraiban tudó Haiti válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Perutól felkészülési mérkőzésen. A találkozót a floridai Miamiban, az Inter Miami új stadionjában, a Nu Stadiumban rendezték, ahol korábban még nem játszottak válogatott mérkőzést. A karibiaknak ez volt a második találkozójuk a vb-re hangolódva, néhány nappal korábban 4-0-ra lelépték Új-Zélandot többek között Lenny góljával, aki akkor kezdőként lépett pályára. Csatárunk ezúttal csak a 60. percben szállt be, talán ez is lehetett az egyik oka, hogy a kevés gólt hozó meccsen ezúttal elmaradt csapata győzelme.

Haiti az első félidőben még vezetett, miután Wilson Isidor egy sikeres letámadást követően előnyhöz juttatta együttesét. A szünet után azonban Peru jelentősen feljavult, nagyobb nyomást helyezett ellenfelére, és egyre több időt töltött a támadóharmadban. A dél-amerikai együttes fordítása végül két pontrúgás után érkezett meg: Yoshimar Yotún előkészítéséből Renzo Garcés és Jairo Vélez is eredményes volt.

Haiti Lenny beállása után a hajrában próbálta kiharcolni az egyenlítést, csatárunk ígéretes helyzetbe is került, amelyben csak egy sárgalapos szabálytalanság árán sikerült megállítani őt. Végül sem ő, s más csapattársa nem járt sikerrel, így Peru 2-1-re megnyerte a találkozót.

Kanikovszki győztes meccsen szerepelt az izraeli válogatottban

Gavriel Kanikovszki sem pihenhetett az elmúlt napokban. Középpályásunk kezdőként lépett pályára az izraeli válogatott Albánia elleni győztes felkészülési mérkőzésén. Játékosunk a 68. percig volt a pályán a Tiranában rendezett találkozón, amelyen Izrael végül 1–0-s győzelmet aratott. A mérkőzés egyetlen gólját Oscar Gloukh szerezte a 73. percben.

Cikkajánló

Naby Keita: „Élvezem, hogy megkapom a bizalmat”

A Vojvodina elleni UEL-selejtező mérkőzésén guineai középpályásunk nyújtotta az egyik legjobb teljesítményt.

Sajtóakkreditáció a Vojvodina elleni UEL-selejtezőre

A média munkatársai július 14-én, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Zachariassen: „Még tudunk ennél jobbak lenni"

Labdarúgóink örülnek a győzelemnek, de tudják, hogy a visszavágón még jobb teljesítményre lesz szükség.

„A visszavágóig minden téren jobbak leszünk”

Borbély Balázs a Vojvodina ottonában megnyert Európa Liga-selejtező után nyilatkozott.

Yusuf góljával győztünk Újvidéken

Zachariassen góljára még volt válasza a Vojvodinának, de Yusuf találatával előnyből várjuk a visszavágót.

Tippeljen, és nyerjen egy bluetooth hangszórót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vojvodina elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

MI MINDENHOL OTT VAGYUNK

Az Iparművészeti Múzeum inspirálta új mezünket.

Lenny Joseph: „Az a célunk, hogy újra bajnokok legyünk”

A haiti válogatottal a labdarúgó-vb-t megjárt támadónk készen áll, hogy vezére legyen a Fradinak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin