2023. december 2.
Katona Bálint: „Sok időm nem volt gondolkodni”
Az UEFA Európa Konferencia Liga csoportkörében debütáló játékos majdnem egy teljes félidőt kapott.

Férfi labdarúgócsapatunk 21 éves játékosa, Katona Bálint csütörtök este bemutatkozott az UEFA Európa Konferencia Ligában. A támadó középpályás a 2-1-re megnyert mérkőzés második félidejének elején váltotta a megsérült Adama Traorét, összesen 41 percet játszott.

- Sok időm nem volt gondolkodni, de lehet, így jobb is volt. Éppen mentem volna melegíteni, akkor történt a sérülés, nekem pedig jelzett a szakmai stáb, hogy beállhatok. Kicsit meglepett az esély, hiszen nagyon hirtelen jött, de próbáltam beleállni a feladatba – kezdte Katona, aki a Ferencvárosban nevelkedett, ám az előző két idényt kölcsönben a KTE-nél töltötte. - Nem éreztem magam tökéletes állapotban, de mindent megtettem azért, hogy segítsek a csapatnak. Örülök, hogy bízott bennem a mester, remélem, hogy lesz még lehetőségem bizonyítani neki.

Visszatérése óta Katona Bálint csak elvétve kapott lehetőséget a Ferencváros felnőtt együttesében, a csütörtökihez fogható időt, egy félidőt legutóbb augusztus 13-án töltött a pályán. Most meghálálta a bizalmat, hiszen Kristoffer Zachariassen egyenlítőgólja előtt – Botka Endre átadása után – ő adta a gólpasszt.

- Ez számomra is újdonság, ilyen időszakom még nem volt korábban a pályafutásom során. Próbálom szinten tartani magam, hogy amikor szükség van rám, a lehető legjobb formában számíthassanak rám – mondta el a korosztályos válogatott futballista, akinek szerbiai teljesítményével vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics is elégedett volt.

Az FTC legközelebb december 3-án, vasárnap lép pályára, akkor a Mezőkövesd Zsóry FC-t fogadjuk az OTP Bank Liga 15. fordulójában.

Születésnapi akció a ferencvárosi lakosoknak

A felnőtt ferencvárosiaknak 1000, a kerületi diákoknak és nyugdíjasoknak pedig mindössze 500 forintba kerül egy jegy férfi labdarúgócsapatunk következő, Mezőkövesd elleni, december 3-án, vasárnap sorra kerülő hazai rendezésű bajnokijára. Akciónk részleteivel kapcsolatban IDE kattintva tudhat meg részleteket!

Cikkajánló

Robbie Keane nélkül folytatja a Fradi

Távozik az FTC férfi labdarúgócsapatának vezetőedzője. Robbie Keane úgy döntött, elhagyja a klubot.

Vigye haza a Fradi kabaláját!

Itt a páratlan alkalom, hogy néhány egyszerű kattintás után önnél landoljon egy plüss Fradi-sas.

Távozik Alekszandar Pesics

Szerb csatárunk három idény során 94 mérkőzésen lépett pályára, és több emlékezetes gólt is szerzett.

„Pénzt ritkán láttunk, de küzdöttünk az aranyért!”

A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!

Ki lesz az Év Fradi-futballistája? - Szavazzon!

Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Múzeum

A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Shop

A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.

Zachariassen lett a ZTE elleni győztes meccs legjobbja

Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin