Amint arról korábban beszámoltunk, férfi labdarúgócsapatunk 4-3-ra legyőzte az AZ Alkmaar együttesét, így 17. helyen, nem kiemeltként bejutott az UEFA Európa Liga egyenes kieséses szakaszába, ahol az AS Roma vagy a Viktoria Plzen lesz az ellenfél. A találkozó után vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelt.
- Teljesen más ellenfél volt a múlt heti, mint a mostani. Egy vezetőedzőnek meg kell találni azt a szisztémát, amellyel fel lehet törni egy olyan csapat védelmét, mint amilyen az Alkmaaré volt. A beadásokkal szerettünk volna veszélyt teremteni. Dali két gólja is egy-egy csodálatos beadásból született – kezdte Robbie Keane. - Talán az utolsó percekben a koncentráció hiánya mutatkozott meg. Egy ilyen jó csapat kihasználja ezeket, főleg olyan játékosokkal, akik a pályán voltak. Az első 85 perccel meg lehetek elégedve. Az utolsó 10 percet a csapatnak le kell menedzselnie, le kell hozni, sokkal jobban kell koncentrálni. Erről az utolsó 10 percről nem is szeretnék sokat beszélni, hiszen ahogy mondtam, az első 85-tel meg lehetek elégedve.
Vezetőedzőnk újságírói kérdésre elmondta, a szurkolók nagyszerű hangulatot teremtettek, és szeretné, ha a bajnokikon is így szurkolnának.
- A szurkolók fantasztikusak voltak. Még akkor is tovább buzdították a csapatot, amikor gólokat kaptunk. A szurkolóinkkal igazi erőddé tud válni a Groupama Aréna. Nem csak a nemzetközi meccseken, hanem a bajnokikon is ilyen hangulatot kell teremteni. Nekünk pedig olyan játékot kell nyújtani, hogy ujjongjanak a szurkolók. Meg vagyok elégedve a négy lőtt góllal, a kapottakkal természetesen nem, főleg nem az utolsó kettővel.
Robbie Keane beszélt lehetséges ellenfeleinkről, valamint Ben Romdhane és Tóth Alex szerepeltetéséről is.
- Két nagyszerű csapatról beszélünk. Őszintén, teljesen mindegy, ki ellen fogunk játszani, mindkettő jó csapat, várom ezt a párharcot. Hogy játszott Dali? Két gólt lőni mindig nagyon jó. Mondtam a fiúknak, több ember kell a tizenhatoson belülre, zavart kell teremteni, hiszen sokszor Barnira két-három ember is figyel. Abu és Alex meg tudta zavarni az ellenfelet. Alex 19 éves, a kora ellenére remek volt ezen a mérkőzésen. Ha elég jó valaki, akkor mindegy, hány éves, játszatni fogom a játékost. Éretten futballozott, nem csak akkor, amikor nálunk volt a labda, hanem akkor is, amikor az ellenfél birtokolta azt, és ez kulcsfontosságú volt. Tudtuk, hogy szeretik tartani a labdát. Alex kiválóan játszott, és ha jól tudom, ez volt az első mérkőzése kezdőként nemzetközi porondon.
A média munkatársai december 9-e, kedd 14.00-ig adhatják le akkreditációjukat.
Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!
Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.
Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!
Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!
December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.