Mint megírtuk, Nyonban megtartották az UEFA Európa Liga-nyolcaddöntő sorsolását, s férfi labdarúgócsapatunk a német Bayer Leverkusent kapta, amellyel a 2021-es UEL-csoportkörben már találkozott. Akkor idegenben 2-1-re kikaptunk, viszont a Groupama Arénában 1-0-ra nyertünk. Vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov így értékelte a sorsolást:
- Csütörtök este volt elég időm, hogy a Manchester United-Barcelona mérkőzést nézzem, de valamilyen megérzésből a Monaco-Leverkusen találkozóba is belepillantottam. Pénteken pedig megkaptuk a Bayer Leverkusent nyolcaddöntős ellenfélnek az Európa Ligában. A következő feladat feltérképezni őket, milyen csapat, hogy játszanak. Tudjuk, hogy erősek, hiszen Bundesliga-gárda, de megpróbálunk kitalálni valamit, hogy legyőzzük a Leverkusent. Nehéz lesz, de semmi sem könnyű. A csapattal közösen megtekintett sorsolás alatt nem azért emeltem ki a Juventust, mert őket, vagy akár a Manchester Unitedet szerettem volna, hanem mert azt éreztem, hogy az olaszokat kapjuk – mondta Csercseszov. - Most bizonyára minden szurkoló a sorsolásról beszél, de egyelőre nekünk nem szabad a Leverkusenre gondolni, el kell felejteni a sorsolást, hiszen vasárnap fontos meccset játszunk a bajnokságban a jó formában lévő Debrecennel. Nem gondolkodhatunk hetekkel előre.”
Együttesünk először március 9-én, csütörtökön 18.45-től idegenben, 16-án, szintén csütörtökön pedig 21 órától Budapesten, a Puskás Arénában lép pályára.
Legyen részese, vegye meg a Fradiért! Vásárolja meg belépőjét az UEL-nyolcaddöntő visszavágójára! Jegyvásárlás ITT!
Már kaphatók a jegyek futballcsapatunk következő két hazai mérkőzésére! Bajnokcsapatunk március 3-án, pénteken 20.15-től a Mezőkövesdet, majd március 12-én, vasárnap 18.15-től a Puskás Akadémiát fogadja a Groupama Arénában. Jegyvásárlás ITT!
Továbbra is zajlik a bajnoki bérletek értékesítése. Részletek ITT!
A Ferencváros egyike a hat csapatnak, amely sikerrel vívta meg mindhárom párharcát a selejtezőkörben.
Labdarúgócsapatunk augusztus 27-én fogadja a török csapatot az UEFA Európa Liga-selejtező rájátszásában.
Nyolcadszor is megvan az európai főtábla – így értékelték játékosaink a Górnik elleni meccset! – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.
Sorozatban a nyolcadik alkalommal jutott főtáblára férfi labdarúgócsapatunk! Folytatás a Trabzonspor ellen.
A 21 éves támadó tagja volt az Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutó csapatunknak.
Válogatott védőnk szerint a hazai meccs jó kiindulópont, de a Górnik ellen idegenben is koncentrálni kell.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Górnik Zabrze elleni EL-mérkőzés pontos végeredményét!