2020. január 25.
Kiütéses győzelem az év első bajnokiján
Zubkov duplázott, valamint Boli és Isael is gólt szerzett a hideg, januári mérkőzésen a Paks ellen.

Az év első bajnoki mérkőzésén az NB I 10. helyezettjét, a Paksot fogadtuk hazai pályán, a Groupama Arénában. A vendégcsapat kezdőjében helyet kapott korábbi csatárunk, Böde Dániel is, akit szurkolóink nagy szeretettel fogadtak. A mi felállásunkban is szerepelt egy visszatérő, Otigba Kenneth hosszú sérülése után ismét ott volt tétmeccsen a pályán társaival.

I. félidő

Már az első perctől kezdve agresszívan nyomtunk, két veszélyes támadást is vezethettünk a bal oldalon: ezek közül a második során, a meccs 3. percében Eldar Civic tört be a tizenhatoson belülre, majd a lábak között Oleksandr Zubkov elé került a labda, aki jobbal bevágta a vendégkapuba a vezető találatot (1-0).

Az előny megszerzése után sem változott a játék képe. Leginkább a fehérmezes Paks térfelén folyt a játék, a mieink nyugodtan járatták a labdát. A 20. percben alakult az első veszélyesebb szituáció Dibusz Dénes kapuja előtt, ekkor egy oldalról érkező szabadrúgást követően Böde fejelhetett, de kísérlete méterekkel mellészállt. Négy perccel később egy szögletet követően volt ismét nagy kavarodás a vendégek tizenhatosán belül, és ezúttal is Zubkov előtt adódott egy helyzet, de végül a védelem blokkolni tudta a lövést.

Legutóbb 84 éve játszottak magyar első osztályú bajnokit, de úgy tűnt, hogy ez a tény, valamint a nagy hideg nem zavarja meg a mieinket, akik higgadtan adogattak a Paks térfelén, míg a fehérmezesek legfőképpen kontrákkal próbálkoztak – kevés sikerrel. A 31. percben Boli engedte át Tokmacnak a labdát egy remek testcsellel, majd a norvég csavarhatott kapura, de végül célt tévesztett, nem kellett védenie Rácznak.

A 43. percig kellett várni az újabb Fradi-helyzetig, és -gólig! Egy szépen felépített támadás után Sigér Dávid nagyszerű ütemben ugratta ki Franck Bolit, aki egyből elpasszolta a kapujából kifutó Rácz mellett a bal alsó sarokba (2-0). Több helyzet már nem volt az első játékrészben, így kétgólos előnnyel mehettünk pihenőre.

II. félidő

A szünetben nem cserélt egyik edző sem, mindkét csapat a kezdőjátékosaival futott ki a gyepre. A második félidő első perceit is keményen megnyomtuk, már az 51. percben szabadrúgással jöhettünk kiváló pozícióból. A rögzített helyzethez Isael állt oda, beívelt középre, és miután a labda érintetlenül hullott a hálóba, így a brazil góljával növeltük háromgólosra a vezetést (3-0).

Az összecsapás 61. percében Bolival szemben szabálytalankodtak a felezővonalnál, azonban a játékvezető továbbengedte az offenzívát, amely végén Lovrencsics került helyzetbe, de a 18 méterről érkező lövése a kapu fölé szállt. A Paks rendkívül keményen, sokszor inkább durván játszott a második félidő elején, 17 perc alatt 4 sárga lapot kapott Iványitól.

A 65. percben megint mi vezettünk akciót: Tokmac passzolt középre Bolinak, aki elengedte maga mögött a labdát, majd az így üresen érkező Zubkovnak már csak a kapust kellett átvernie, és végül gyönyörűen ellőtte Rácz mellett a jobb alsóba (4-0).

Húsz perccel a lefújás előtt kettőt is változtatott Sergei Rebrov, Tokmac helyére a debütáló Gastón Lodicót küldte be, míg a duplázó Zubkovot Varga Roland váltotta. A 77. percben beállt egy másik újonc is, Vécsei Bálint érkezett Sigér helyére. Két perccel később Varga ugrott ki a védőfal mögül, azonban lövése elakadt a vendég kapusban.

A hátralévő negyedórában is többet birtokoltuk a labdát, egy-egy kisebb helyzet kialakult még mindkét oldalon, viszont egyik kapusnak sem kellett játékba avatkoznia. Szurkolóink a lefújást követően is köszöntötték Böde, aki a hármas sípszót követően ki is ment hozzájuk. A mérkőzés 4-0-val ért véget, így magabiztosan, kiütéssel nyertük meg 2020 első bajnoki meccsét.

NB I, 17. forduló

FTC–Paks 4-0 (2-0)

Groupama Aréna. Játékvezető: Iványi Zoltán

FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Otigba, Civic – Haratin, Sigér (Vécsei 77.) – Zubkov (Varga 70.), Isael, Tokmac (Lodico 70.) – Boli. Vezetőedző: Sergei Rebrov

Paks: Rácz – Kulcsár, Lenzsér (Szélpál 83.), Gévay, Poór, Szabó – Balogh, Kecskés (Szakály 60.), Bertus – Böde, Könyves (Szendrei 73.). Vezetőedző: Osztermájer Gábor

Gólszerzők: Zubkov (3., 65.), Boli (43.), Isael (51.)

Sárga lap: Sigér (19.) illetve Lenzsér (53.), Kecskés (56.), Poór (61.), Szabó (62.)

Cikkajánló

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

FTC-Kisvárda: meccsnapi programok

Április 20-án, szombaton a Kisvárda elleni bajnokin az Egészségnap kerül a középpontba.

Közösen ültetett fát az FTC és a Provident

A pénzügyi szolgáltató vállalat Provigreen elnevezésű programjában az április a fenntarthatóságról szól.

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

Elindult a jegyértékesítés az MK-elődöntőre

Férfi labdarúgócsapatunk április 24-én, szerdán 20 órakor lép pályára a Nyíregyháza ellen.

Így lehetünk bajnokok szombaton

Férfi labdarúgócsapatunk közel került a bajnoki cím megvédéséhez.

Fradi Kamion a Kisvárda elleni meccsen

A Kisvárda elleni bajnoki előtt drukkereink 14 és 17 óra között megcsodálhatják országjáró járművünket.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin