Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a bolgár Ludogorec legyőzésével először harcolta ki a nyolcaddöntős szereplést az UEFA Európa Ligában. A február 27-i sorsoláson aztán eldőlt, hogy a portugál SC Braga lesz Robbie Keane csapata ellenfele.
A legjobb nyolc közé jutásért rendezett párharc első mérkőzésére március 12-én, csütörtökön 21:00 órától kerül sor a Groupama Arénában. A találkozót megelőzően szerda este a portugál bajnokság negyedik helyén álló piros-fehérek is megtartották a kötelező sajtótájékoztatójukat.
A portugálok vezetőedzője, a spanyol Carlos Vicens elmondta:
- Olyan meccsről van szó, amely után csak az egyik csapat jut tovább, ezért mindkét találkozó nagyon fontos a számunkra.
Vicens szerint egyik legfontosabb játékosul, Víctor Gómez eltiltása ellenére képesek lesznek helytállni. Hozzátette, hazai pályán is tudnak a rutinos spanyol védő nélkül játszani, ez ezúttal sem okozhat gondot.
A Fradiról szólva kifejtette:
- Egy nagyon versenyképes csapatról beszélünk, amelyik rettentően harcos a pályán, miközben képes a labdával is kontrollálni a játékot. Ennek megfelelően holnap is egy nagyon nehéz, küzdelmes mérkőzésre számítunk, erre készülünk. Most csak ezzel a meccsel foglalkozunk, semmi mással, számunkra most az Europa Liga nyolcaddöntője a legfontosabb.
Gustaf Lagerbielke, a csapat svéd játékosa elmondta, kemény meccsre számít.
- A Ferencváros egy nagyon jó csapat, sokszoros bajnok és Európában is remek eredményei vannak. Számunkra minden sorozat egyformán fontos, nincs különbség, minden mérkőzésen győzni akarunk. Nagyon szeretünk nemzetközi sorozatokban szerepelni, így várjuk már a meccset.
Arra a kérdésre, hogy a Braga lenne a favorit, azt válaszolta, hogy ha a saját stílusukat tudják játszani, akkor jó esélyük lehet a győzelemre.
A fiatal svéd játékos elmondta, profi focistaként a Fradi elleni meccsre is úgy tekint, mintha pályafutása legfontosabb mérkőzése lenne.
A Braga elleni összecsapásra belépőjegyek még elérhetők a meccsjegy.fradi.hu-n vagy a Groupama Aréna jegypénztárában (hétfőn zárva, kedd-péntek 10:00-18:00, szombaton 9:00-13:00 – meccsnapon a mérkőzés kezdetéig –, vasánap zárva, kivéve meccsnapon).
Távozik az FTC férfi labdarúgócsapatának vezetőedzője. Robbie Keane úgy döntött, elhagyja a klubot.
Itt a páratlan alkalom, hogy néhány egyszerű kattintás után önnél landoljon egy plüss Fradi-sas.
Szerb csatárunk három idény során 94 mérkőzésen lépett pályára, és több emlékezetes gólt is szerzett.
A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!
Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.
A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.
A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.
Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.